mclaren
Alonso: Csak szórakozás a NASCAR-teszt - egyelőre
A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso és a hétszeres NASCAR-bajnok legenda Jimmie Johnson hétfőn cserélnek autót Bahreinben. Egyelőre komolyabb szándékok nélkül. Egyelőre.
részletekAlonso büszke akar lenni utolsó versenyére
A 15. rajthelyről túl komoly reményei ezúttal sem lehetnek a futamra, de az F1-ből való kiszállása miatt mégis különleges érzelmi töltetet ad Fernando Alonso számára az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéje.
részletekCsak jövőre csatlakozhat a Toro Rosso főtervezője a McLarenhez
Macerás igazolást szeretett volna már sokkal korábban véglegesíteni a McLaren, ez végül most sikerült nekik: a Toro Rosso főtervezője, James Key végül 2019-ben csatlakozik az istállóhoz.
részletekBrown: Tesztelhet még Alonso a McLarennek
Fernando Alonso év végén elhagyja a száguldó cirkuszt, de Zak Brown biztos benne, hogy a spanyol továbbra is a wokinigak kötelékében marad, sőt még a jövő évi autó tesztelését sem zárná ki teljesen.
részletekAlonso: Amíg az F1 volt az életem, nem volt életem
Elmondása szerint elsősorban nem a sikertelenség miatt száll ki a királykategóriából Fernando Alonso, aki eredménytől függetlenül is élvezte az autók vezetését. Nem zárja ki, hogy jövő tavasszal már hiányolni fogja az F1-et.
részletekSainz már Abu Dhabiban átmegy a McLarenhez
A szezonzárót követő Pirelli-teszten megindul a költözködés, és számos versenyző új csapatában vezet: Sainz, Leclerc, Kubica és várhatóan Raikkönen is közöttük lesz, egyedül Ricciardónak kell várnia.
részletekFittipaldi: Senna is indulni akart az Indy 500-on
A sokak számára talán meglepő információt a brazil honfitársa és a vele jó kapcsolatot ápoló kétszeres világbajnok, Emerson Fittipaldi osztotta meg egy F1-es podcastben.
részletekAlonso: F1? Kipipálva!
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso utolsó futamára készül a Formula-1-ben, és azt állítja, az F1-ben elérte, amit szeretett volna, most pedig új kihívások után kell, nézzen.
részletekVandoorne: Jókor hagyom itt a McLarent
Stoffel Vandoorne 2019-ben már nem lesz az F1-es mezőny tagja, és könnyen lehet, hogy nem látjuk többé a száguldó cirkuszban. A belga a jó teljesítmény mellett szeretné kiélvezni utolsó futamát.
részletekEgy kör Abu Dhabiban a McLaren pilótájával
A szezonzáró helyszínének vonalvezetését a McLaren istálló hivatalos szimulátorversenyzője, Rudy van Buren mutatja be.
részletekFernando Alonso: Egy karrier csúcspontjai
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso pályafutása utolsó Formula-1-es versenyére készül, mi pedig ennek apropójából összegyűjtöttünk néhány feledhetetlen pillanatot a spanyol karrierjéből.
részletek„Vandoorne sz-r körülmények közé került”
A fiatal belga tehetség a Formula-1 előtt mindent megnyert, amit csak lehetett, ám a száguldó cirkuszban nem hagyott nyomot. Kevin Magnussen szerint Stoffel Vandoorne a körülmények áldozata.
részletek