DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Alonso inkább 34., mint hogy otthon üljön

Az idei Indy 500 legnagyobb csalódása, hogy Fernando Alonso a McLarennel még csak kvalifikálni sem tudta magát a viadalra. Jövőre ismét szeretné megpróbálni, de vajon kivel?

Egészen kis különbséggel (0,019 mérföld/órás hátránnyal), de pont nem sikerült minősítenie magát a kétszeres világbajnok spanyolnak a vasárnapi, 103. indianapolisi ötszáz mérföldes viadalra. A McLaren egész héten lassú volt és az időmérőn végképp „feltette a koronát” produkciójára, hogy még a legjobb harminchárom közé sem tudott bekerülni.

Pedig két évvel ezelőtt láthattuk, hogy Fernando Alonso vezetésével nincs probléma a híres oválpályán sem, az akkor az Andretti Autosport által felkészített McLarennel könnyedén került a legjobb tízbe a kvalifikáción, majd a versenyen is fantasztikusan ment újonc létére, huzamos ideig vezetett is, végig az élmezőnyben autózott, amíg motorhiba miatt a hajrában ki nem esett.

„2020-ra egyelőre nincs konkrét elképzelésem, túl korai lenne még erről beszélni. De boldog lennék, ha újra itt versenyezhetnék, szeretném megnyerni ezt a viadalt. Számomra nagy kihívás, hogy különböző sorozatokban méressem meg magam. Ilyenkor az ember válhat sikeressé és egyben hőssé, vagy csalódhat hatalmasat” – nyilatkozta Fernando Alonso a pótselejtezős kiesés után.

Ezt senki nem gondolta pár hete, de Alonso csak külső szemlélője lesz a versenynek


„Ez a nap is az utóbbiak közé tartozik, de sokkal inkább vagyok itt harmincnegyedik, mint hogy otthon üljek és tévét nézzek, mint emberek milliói. Örülök, hogy megpróbáltuk. Azt természetesen nem tagadom, hogy rettentően csalódottak vagyunk, legközelebb igyekszünk sokkal jobbak lenni.”

„Rengeteg dolog kombinációja miatt buktunk el, egész héten szenvedtünk, nem csak ma, nem voltunk elég gyorsak. Vasárnapra mindent megváltoztattunk az autón, mert valami meg kellett próbálnunk. Úgy kezdtem a négykörös etapomat, hogy fogalmam sem volt, mit csinál majd az autó az első kanyarban, de tövig nyomtam neki, megpróbáltuk, nem sikerült” – mutatott rá Alonso.

A McLaren bejelentette, hogy nem is próbál indulási jogot vásárolni más istállótól, úgyhogy Fernando Alonso számára biztosan véget ért az indianapolisi kaland, legalábbis az idei évre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: