DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Alonso még kvalifikálni sem tudta magát

Fernando Alonso és a McLaren most már tényleg komoly gondban Indianapolisban. Az időmérőn nem fért be a legjobb harminc közé, ezzel egyetlen lehetősége maradt, hogy mégis bekerüljön a mezőnybe.

Az idei évad legkomolyabb célkitűzésének az Indy 500 megnyerését nevezte meg Fernando Alonso, de könnyen lehet, hogy bő egy héttel a május 26-i rajt előtt máris megpecsételődhet a sorsa. A két évvel ezelőtti szárnyaláshoz képest az ezúttal szinte önállóan induló McLaren csak szenved, az autó nagyon lassú, egyelőre arra sem volt elég, hogy a spanyol kvalifikálhassa magát a futamra.

Idén 36 pilóta igyekszik bekerülni a harminchármas mezőnybe, Alonsónak összesen öt kísérlete volt arra, hogy olyan négykörös átlagot fusson, amivel biztosan beverekszi magát az indulók közé. Ez ideiglenesen sikerült is neki, 227,244 mérföld/órás átlaggal. Nem sokkal később azonban JR Hildebrand, majd Graham Rahal is gyorsabb átlagot teljesítettek, így a spanyol visszazuhant a harmincegyedik helyre.

Nemhogy a győzelem, de még az indulási jog sem lesz meg?


Alonso utolsó lehetősége vasárnap következik, amikor az úgynevezett „Bump Day” során a maradék hat pilóta közül a legjobb három között kell végeznie ahhoz, hogy mégis indulási jogot szerezzen. A kétszeres F1-es világbajnok azonban egyre inkább számol azzal a lehetőséggel, hogy nem sikerül idén bekerülnie az indulók közé, ami hatalmas érvágás lenne nemcsak neki, de az őt kedvelő nézők számára is.

„Nem igazán volt meg a kellő sebességünk. Pontosan ott vagyunk, ahol megérdemeljük. Remélhetőleg, vasárnap megragadjuk az utolsó esélyt, hogy mégis ott legyünk a versenyen. Ha sikerül élnünk a lehetőséggel, rendben van, ha viszont azzal sem, akkor nem is érdemeljük meg, hogy ott legyünk. Bárhogy is történik, elfogadom” – nyilatkozta Alonso csalódottan a kvalifikáció után.

„Hogy mit tudunk tenni egyetlen nap alatt? Hogy őszinte legyek, nem sokat, úgy vélem, egész héten nem volt meg a megfelelő sebessége az autónak. Nem hinném, hogy hirtelen egyetlen éjszaka alatt megtaláljuk, igyekszünk egy tiszta és jó négykörös etapot futni, ezek után reménykedünk, hogy ez a legjobb háromba kerüléshez elég is lesz” – tette hozzá Alonso, aki mellett James Hinchcliffe a másik nagyágyú, aki egyelőre a harmincon kívül ragadt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: