DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

gumikezelés

Pirelli: Nem miattunk dominál a Mercedes

Egész évben sokan szidják a gumiszállítót, hogy szándékosan a Mercedesnek kedvező gumikkal állt elő. A Pirelli mossa kezeit és felhívja a figyelmet, tavaly Sebastian Vettel is emellett tette le voksát.

részletek

A Pirelli 2013-ban simán lecserélte a gumikat

Néhány hete a Pirelli úgy nyilatkozott, nagyon nem kellene szezon közben változtatni az abroncsokon, ez végül így is lett. A BBC azonban előbányászott egy hat évvel ezelőtti, ezzel ellentétes döntést.

részletek

A Haas az idény egyik nagy csalódása

A Ferrari mellett partnercsapata, a Haas az, ami a téli teszteket követő várakozásokhoz képest a leginkább alulteljesít. Nem lett negyedik erő az amerikai istálló, ráadásul fogalmuk sincs, mi a bajuk.

részletek

Salo: Gasly sosem volt lassú pilóta korábban

A Red Bull régebben sosem a türelméről volt híres, Pierre Gaslyvel szemben mégis feltűnően elnézőek. Mika Salo szerint ezért a bikák tudnak valamit a francia szenvedéséről, amit mi még nem.

részletek

Norris a McLarennel győzné le a Red Bullt

Hetek óta kiemelkedően jó formát mutat a McLaren istálló, Lando Norrisnak pedig merész tervei vannak, hamarosan a Red Bullok elé szeretne kerülni. Bár érzi, versenytempóban még nincs esély.

részletek

Hamilton erősen ellenzi a 2018-as gumikhoz való visszatérést

A Mercedes egyértelműen nagy hasznot húz a Pirelli idei abroncsaiból, így nem is érhet senkit váratlanul, hogy az egyik kedvezményezett, Lewis Hamilton hevesen ellenzi a régi gumik visszatérését.

részletek

Marko alaposan kiosztotta a Mercedest

A Red Bull főtanácsadója szerint az idei abroncsok egyértelműen és kizárólag csak a Mercedesnek kedveznek. Úgy véli, így teszik teljesen tönkre a Formula-1-et a döntéshozók.

részletek

Vettel: Délelőtt ment, délután semmi

Bár szombat délelőtt a falhoz csapta autóját Sebastian Vettel, mégis sokkal jobbnak érezte a Ferrarit, mint az időmérőn. Nem megy a csapatnak, majdnem mindkét Red Bull-Honda előtte végzett.

részletek

Grosjeanék jól elverték a középmezőnyt

A Haas újra megvillant Barcelonában, az időmérőn alaposan elpáholták a közvetlen riválisokat. De vajon ezúttal a gumikezelés is rendben lesz, vagy újabb szenvedős, hátralépegetős futam jön?

részletek

A Ferrari autója átalakul Barcelonára

Jelentős fejlesztésekkel jelentkezik a Scuderia a Spanyol Nagydíj hétvégéjén, amitől komoly javulást, valamint sokkal jobb gumikezelést remélnek. Charles Leclerc is bízik a feltámadásban.

részletek

A Ferrari fejlesztései csak most jönnek igazán

Az olasz istálló a nem megfelelő gumikezelésen bukik mostanában versenyeket. A csapatfőnök szerint a bakui szenvedés nem a fejlesztéseken múlott, azok beváltak és továbbiak is érkeznek.

részletek

Ezért marad le a Haas a jó időmérő után

Idén is nagyon gyors autóval rendelkezik a Haas, ez azonban pontokban mégis csak mérsékelten jelentkezik. A legutóbbi két helyszínen alapvető gumikezelési gondokkal küszködtek és még nincs vége.

részletek