Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 18. szerda
F1

Pirelli: Vettel gondja nem a gumi, inkább az autója

Az idei Ferrari nem kezeli éppen jól a Pirelli-abroncsokat, a Német Nagydíjon pedig az átmeneti esőgumival különösen megszenvedett Sebastian Vettel. A gyártó szerint az autó volt rosszul beállítva.

Többször is megkapta már a Formula-1 hivatalos gumiszállítója azt a kritikát, hogy az idei abroncsok kizárólag a Mercedesnek kedveznek, számos istálló képtelen tartósan a megfelelő működési tartományban tartani a 2019-es, vékonyabb Pirelliket. A Ferrari különösen nagy kárvallottja ennek, bár a csapatfőnök nem a gyártót teszi ezért felelőssé.

Sebastian Vettelnél rajzolódott ki a legnagyobb kontraszt a Német Nagydíjon. Vizes körülmények között, átmeneti esőgumin a négyszeres világbajnok német csak szenvedett, nyoma sem volt a korábbi napok remek tempójának. A hajrára azonban felszáradt a pálya, a slickeken pedig Vettel azonnal szárnyalni kezdett és egészen a második helyig tornászta fel magát.

A Pirelli főnöke úgy gondolja, Vettelnek előtte sem igazán a gumikkal akadt baja, hanem egészen mással. „Ha egy versenygép alulkormányzott, annak oka az autó beállításaiban keresendő. Általánosságban kijelenthető, hogy az intermediate abroncsok jól teljesítettek Németországban. A kétórás verseny során folyamatosan változó körülmények voltak a pályán” – idézi Mario Isolát az F1Technical.net szakportál.

Esőben csak szenvedett az autóval Vettel, szárazon szinte megállíthatatlan volt

„Az átmeneti esőgumikat arra tervezték, hogy vizes pályán működjenek jól. Ha már száraz csíkot látunk, a gumik nagyon gyorsan elhasználódnak. A futam után tüzetesen megvizsgáltuk az összes használt abroncsot, kopottak voltak, de még mindig jó állapotban maradtak.”

„Ugyanez vonatkozik az esőgumikra, ha száraz pályán próbáljuk használni őket, szintén nagyon gyorsan tönkre fognak menni. Nem hinném, hogy Sebastiannak különleges problémái lettek volna az átmeneti esőgumikkal Hockenheimben” – mondta el véleményét Isola.

A Scuderia SF90-es versenyautója aerodinamikailag komoly tervezési hibával született, a csúcssebesség növelése miatt túl nagy áldozatot követel a kanyargós részen, emiatt azonban a modellnek a gumikezelés sem az erőssége. Vettel azt reméli, hogy a nyári szünet után sikerül javítani ezen, illetve az autó kezelhetőségén is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?