DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

gumikezelés

Ezért lehet jobb Dzsiddában a Mercedes

A szezonnyitó bahreini F1-es futamon csak a negyedik erő volt a Mercedes, Toto Wolff szerint azonban más típusú pályákon jobb tempóra lehetnek képesek.

részletek

A Ferrari esélyeit csinálták ki az évközbeni szabálymódosítgatások?

Bár a csapatfőnök még néhány napja is igyekezett cáfolni, hogy a Belga Nagydíjtól életbe lépett, szigorított technikai direktíva miatt estek vissza a vörös autók, egyre inkább úgy tűnik, így történt.

részletek

Leclerc a gumikat hibáztatja, de bízik a vasárnapi versenytempójában

A péntekhez képest megváltozott időjárás átrajzolta az erősorrendet is az időmérő edzésen, Charles Leclerc azonban úgy érzi, ha holnap a gumikat megfelelően kezeli, megnyerheti a futamot.

részletek

Perez: A gumikezelést elszúrtuk és nagy volt a forgalom is

Komoly meglepetésre Sergio Perez már a Q2 végén elvérzett Katarban és nem sikerült bejutnia a legjobb tíz közé. Az esti körülmények között nem működött úgy az autó, ahogy szerette volna.

részletek

Tsunoda rájött valamire Silverstone-ban

Az AlphaTauri újonc japán versenyzőjének több gyenge pontja is akadt bemutatkozása óta, de legutóbb, Silverstone-ban végre átkapcsolódott nála valami és ezt a következő futamokon is kamatoztathatja.

részletek

Mercedes: Verstappen a verseny esélyese

Bár az időmérő edzésen hét tizedet adtak a Mercedesek a holland riválisnak, az edzéseken mutatott versenytempó alapján a Mercedes csapatfőnöke Max Verstappent tekinti fő esélyesnek.

részletek

Leclerc: Olyan, mintha győztem volna

A szombati lehangoló nyilatkozat után a fiatal monacói maga sem gondolta volna, de kiváló gumikezeléssel a negyedik helyre hozta be szenvedő Ferrariját. Győzelemként éli meg, érthető.

részletek

Verstappen ezt a versenyt szombaton nyerhette meg

Teljesen váratlanul, sokkal jobb gumikezelésének köszönhetően megszakította a Mercedes győzelmi sorozatát Max Verstappen Silverstone-ban. A futamot azonban valószínűleg tegnap döntötte el.

részletek

Leclerc: Mire számítok vasárnap? Szenvedésre…

Az időmérő edzés után nem csak a 12. helyen elvérző Sebastian Vettel, hanem a vezérpilótának tekinthető csapattárs is leoltotta a Ferrarit. Charles Leclerc semmi jóra nem számít vasárnap.

részletek

Kubica: Olcsó kifogás lenne a gumikra fognom mindent

Bár egyértelmű, hogy rengeteg pilóta számára komoly fejtörést okozott a 2019-es Pirellik kezelése, Robert Kubica szerint butaság lenne tavalyi gyenge produkcióját kizárólag a gumikra kennie.

részletek

Pirelli: Idén komoly gond lehet a gumikkal

A csapatok úgy döntöttek, hogy 2020-ban is a tavaly használt abroncsokat akarják használni. A Pirelli azonban erősen tart egy negatív hatástól, amiért a gumik viselkedése nagyban megváltozhat.

részletek

Norris: Ez minden volt, csak nem versenyzés

Tökéletesen sikerült Lando Norris futama Szingapúrban, de megdöbbentette a verseny első felében tapasztalt szándékos lassú tempó. A látványos gumikímélés miatt simán tartotta a lépést.

részletek