DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Salo: Gasly sosem volt lassú pilóta korábban

A Red Bull régebben sosem a türelméről volt híres, Pierre Gaslyvel szemben mégis feltűnően elnézőek. Mika Salo szerint ezért a bikák tudnak valamit a francia szenvedéséről, amit mi még nem.

A juniorszériákban, illetve tavaly a Toro Rossónál is többször villantott nagyot a fiatal francia pilóta, ezért kaphatta meg a lehetőséget az anyacsapatnál úgy, hogy alig másfél évnyi tapasztalattal rendelkezett a száguldó cirkuszban. A tavalyi szárnyalást azonban idén látványos mélyrepülés követte, Gasly feltűnően elmarad csapattársa, Max Verstappen tempójától. Legutóbb, Ausztriában például a futamot megnyerő holland lekörözte Gaslyt.

Dr Helmut Marko, az energiaitalosok főtanácsadója „elfogadhatatlannak” nevezte az ifjú francia produkcióját és a nyári szünetig adott időt neki, hogy végre fokozza tempóját. A korábban egyszer már kirúgott, de végül visszacsábított, jelenleg a Toro Rossónál versenyző Danyiil Kvjatot tartják leginkább esélyesnek arra, hogy szükség esetén átvegye Gasly helyét a bikáknál. A csapatvezetés azonban egyelőre kiáll pilótája mellett és támogatja.

Az elmúlt hetekben azt kommunikálta az istálló, hogy Gaslynek leginkább az idei Pirelli abroncsokkal gyűlik meg a baja, képtelen a megfelelő hőmérsékletre melegíteni őket, ezzel pedig súlyos tizedeket veszít, mert nincs meg a megfelelő tapadás. Többek között ezért is akart a Red Bull is inkább visszaállni a 2018-as gumikra, de a szavazáson végül csak döntetlen született, így minden maradt a régiben.

Eddig mindenhol gyors volt Gasly, vajon a Red Bullnál miért szenved ennyire?


A korábbi finn Formula-1-es pilóta is elgondolkodott azon, hogy a bikák ezúttal jóval türelmesebben kezelik Pierre Gasly szenvedését, mint a korábbi esetekben, amikor ennél kevesebbért is kirúgtak pilótákat. „A Red Bull általában egészen gyorsan reagál ilyen helyzetekben. Ha valaki nem hozza a kívánt szintet, nem sokkal később már ajtót is mutatnak neki” – mondta el Mika Salo a Sanomat című lapban.

„Szerintem a Red Bull tud valamit, amit mi még nem. A csapaton belül, biztos vagyok abban, hogy jól tudják, pontosan mi Gasly problémája, ezért lehet még mindig ott. Soha korábban nem volt ő lassú versenyző” – értetlenkedett a gyengélkedés miatt Salo.

A grandprix247.com értesülései szerint a csapaton belül egyébként is egyértelműen Max Verstappen a kedvezményezett, rá fókuszál igazán a gárda. Legutóbb, Ausztriában például Verstappen egy fejlesztett vezetőszárnnyal gurult pályára, amit Gasly még nem kaphatott meg. A helyzet hasonlít az évekkel ezelőtt tapasztalt előtérbe helyezéshez, amikor Sebastian Vettelt preferálták ilyen látványosan Mark Webberrel szemben. Lehet, hogy éppen ez az egyik oka Gasly harmatos teljesítményének?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: