Tesztek
Verstappen: A Hondával sokkal jobban felkészíthető az autó
A japán gyártó óriási hangsúlyt fektet az eszközök tesztelésére és az autó fő egységeinek összehangolására. Max Verstappen szerint ennek köszönhető, hogy nem csak a motor megbízható idén.
részletekA McLaren már a teszteken sem veti be Alonsót
A fejlődési pályára állt wokingi istálló idén teljesen új párossal vágott neki a szezonnak, de Bahreinben Fernando Alonso még tesztelte az autót. Innentől ez sem lesz, a gárda bízik pilótáiban.
részletekBottas sem érti a Ferrari gyengeségét
A téli tesztek után a vörös autókat tartották fő esélyesnek, ehhez képest komoly mélyrepülést végeznek idén eddig. Valtteri Bottas is elismeri, sokkal szorosabb csatát vártak a Scuderiával.
részletekRaikkönen: Minden kisebb, mint a Ferrarinál
Kimi Raikkönen visszatért egykori csapatához, és a tesztek után már van összehasonlítási alapja a Ferrarihoz képest. A finn nem tudja, mire lesz elég az autó, de bizakodik.
részletekA Haas direkt ráment a kerékcserékre
A tavalyi szezonnyitón két orbitális bokszutcai bakinak köszönhetően rengeteg pontot bukott a Haas-Ferrari. Nem feledték a csapatnál a tavalyi fiaskót és kétszer annyit gyakorolták a kerékcseréket.
részletekTeszt: Tavalyhoz képest Raikkönen a nyertes
Idén is nyolc napon át tesztelhetett Barcelonában a mezőny a szezont megelőzően. A Williams és Vettel a nagy vesztes, Kimi Raikkönen, a Honda, valamint a McLaren viszont komolyat lépett előre.
részletekAlonso: Tavaly is erősen kezdett a Ferrari
Valóban az olaszok tűntek a legjobbnak a téli tesztek alapján, de Fernando Alonso figyelmeztet, hogy 2018-ban is hasonlóan indult az év, mégis a Mercedes húzta be mindkét bajnoki címet.
részletekVerstappen nem aggódik a riválisok miatt
A Red Bull nem tudta megmutatni egykörös tempóját a téli tesztek utolsó hetében, mivel Gasly összetörte az autót, így Verstappen pár körnek is örült pénteken. A holland nyugodt Ausztrália előtt.
részletekA McLaren versenyszimulációja is jól sikerült
Habár a köridők ilyenkor még nem számítanak, de a wokingi alakulat párszor megvillant a tesztek alatt, és a hosszú etapokat is jóra értékelhetik. Sainz magabiztosan vág neki Ausztráliának.
részletekRed Bull: Legalább öt győzelem és a világbajnoki cím
A barcelonai tesztek ismeretében még jobban megnőtt a bizalma a Red Bull főtanácsadójának. A Honda-motor teljesítményét látva legalább öt futamgyőzelmet céloz meg idén és a végső elsőséget.
részletekAz első hely ellenére nem elégedett a McLaren
Bár a leggyorsabb kör Lando Norris nevéhez fűződött a keddi tesztnap után, sem a fiatal pilóta, sem pedig csapatfőnöke nem nyilatkozott boldogan, mivel kisebb problémák hátráltatták a csapatot.
részletekSainz: A Ferrari mögött vagyunk
Ahogy nagy valószínűséggel sokan mások is, legalábbis a tesztekből ez körvonalazódik, de Carlos Sainz csak ennyit tudott mondani arra a kérdésre, hol állhat a McLaren jelenleg az erősorrendben.
részletek