Tesztek
Leclerc már most hozzászokott a Ferrarihoz
Csupán két napot tesztelte a maranellóiak új versenyautóját Charles Leclerc, de már ennyi elég volt neki ahhoz, hogy jól érezze magát vezetés közben. Másnak éli meg a tesztidőszakot, mint 2018-ban.
részletekA teszteredmények semmit nem mondanak
Az elmúlt, bő tíz évben is megfigyelhettük, hogy a téli tesztek eredménye legtöbbször csak halványan vázolja az erőviszonyokat. Sokszor végzett az élen olyan csapat, ami utána sehol nem volt.
részletekHamilton sugárzik az önbizalomtól
A Mercedes valós tempója nem derült ki a tesztek alatt, mivel legjobb köreiket közepes abroncsokon teljesítették. Lewis Hamilton úgy érzi, minden simán ment, és pozitívan kezdhetik a szezont.
részletekMélyre zuhant a Williams
Sosem jó egy korábbi világbajnok istállót a sereghajtók között látni, a Williams-Mercedest pedig ez a veszély fenyegeti. A technikai igazgató elismerte, jelenleg gyengék, el is mondta ennek okát.
részletekEttől volt olyan jó a Haas a teszten
Az első heti mérsékelt teljesítmény után igencsak odapörkölt a Haas-Ferrari Barcelonában, a második héten. A csapatfőnök elárulta, mitől javult ekkorát a teljesítményük az utolsó napokra.
részletekA McLaren a „kisebb” hibákat magyarázza
Nem úgy alakult az előszezon a wokingiak számára, ahogyan azt eltervezték. Műszaki gondok miatt ők tették meg a legkevesebb kört a teszteken, de Boullier szerint ez Alonsót nem teszi boldogtalanná.
részletekVettel szerint még nem mérvadóak a köridők
Sebastian Vettel óriási idővel zárta az előszezoni tesztek második hetének csütörtökét, de úgy véli, ezt még nem szabad alapul venni, mivel a többiek főleg a versenyszimulációt gyakorolták.
részletekVerstappen magabiztos a fennakadás ellenére
Kisebb gonddal küszködött a Red Bull, de nem vesztett sok időt emiatt, tehát így is jóval 100 kör felett teljesítette a napot Max Verstappen, aki pozitívan nyilatkozott a teszt után.
részletekRicciardo a gumikkal szenvedett leginkább
Február 26-án megkezdődtek a tesztek Barcelonában, és igen jól nyitott az energiaitalos alakulat pilótája: a legjobb idő állt a neve mellett az eredményjelzőn, és a legtöbb kört tette meg az RB14-el.
részletekGrosjean: A cél az egy másodperc a legjobbtól
Nemsokára kezdetét veszik a szezon előtti tesztek, és valamennyire körvonalazódnak a 2018-as erőviszonyok. A Haasnál nem kicsik az elvárások: Grosjean már Barcelonában közel kerülne az élcsapatokhoz.
részletekHarmadik legjobb lenne a teszteken Renault
Egyelőre csak a téli teszteken, de már a legjobb három közé kerülnének a franciák. Tisztában vannak vele, mely területeken kell javulniuk, hogy ez megtörténjen.
részletekMi a közös Wolffban és Kubicában?
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nyilatkozott a lengyel pilótáról. Az kiderült, hogy az osztrák eléggé kedveli Kubicát, és egy közös dolog is van bennük, amiről nem sokan tudnak.
részletek