DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Teszt: Tavalyhoz képest Raikkönen a nyertes

Idén is nyolc napon át tesztelhetett Barcelonában a mezőny a szezont megelőzően. A Williams és Vettel a nagy vesztes, Kimi Raikkönen, a Honda, valamint a McLaren viszont komolyat lépett előre.

Banálisan hangzik, de alapigazság, hogy amelyik istálló túl sokat kénytelen a bokszban vesztegelni a tesztelések során, az nem tanul semmit az új Formula-1-es autójáról. A szezont megelőzően összesen nyolc napja van a versenyzőknek arra, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a melbourne-i idénynyitóra.

Ilyenkor ugyan a pontos rangsort szinte lehetetlen még felállítani, valamilyen képet már kapunk az egyes csapatok tempójáról és megbízhatóságáról. Nem tűnik kérdésesnek, hogy ismét a Mercedes-Ferrari-Red Bull hármas lesz a mezőny elején, a Williams pedig egyelőre teljesen utolsó.

Ha összehasonlítgatjuk az egyes pilóták, istállók, illetve motorszállítók által megtett köröket a tavalyi tesztelési időszakhoz képest, komoly eltéréseket tapasztalunk. A Speedweek.com szakportál statisztikai összehasonlítást végzett ebben a tekintetben. Az időjárási körülmények sokkal kedvezőbben alakultak, mint tavaly, ennek ellenére hat pilóta is kevesebb kört tett meg, mint tavaly (csak azokat figyelembe véve, akik mindkét vizsgált évben a mezőny részét képezik).

Kimi Raikkönen több, mint kétszáz körrel teljesített többet, mint tavaly (elégedett is az autóval, de nem igazán tudja belőni egyelőre, mire lesz ez elég a későbbiekben), Lewis Hamilton is jóval többet termelt, ugyanakkor Sebastian Vettel több, mint százzal elmaradt a tavalyi mennyiségtől. Ennek oka többek között technikai hibákban keresendő.

Kimi Raikkönen több, mint kétszáz körrel többet tesztelt, mint tavaly


A megtett körök számának változása 2018-hoz képest a pilóták közt:

Raikkönen: +211 kör
Hamilton: +182
Hülkenberg: +158
Kubica: +146
Grosjean: +93
Leclerc: +88
Ricciardo: +88
Sainz: +29
Magnussen: +21

Stroll: -7
Gasly: -13
Verstappen: -25
Perez: -28
Bottas: -32
Vettel: -109

Ha a csapatokat nézzük, a McLaren messze túlteljesítette tavalyi termését, a Racing Point és a Williams viszont alaposan elmaradt.

McLaren: +274 kör
Haas: +176
Renault: +166
Mercedes: +150
Alfa Romeo (-Sauber): +136
Toro Rosso: +113
Ferrari: +68
Red Bull Racing: +50

Racing Point (korábban Force India): -86
Williams: -252

A Red Bull motorszállító-váltása erősen meglátszik az egyes gyártók megtett körszámában. A Renault három helyett kettő istállót lát el erőforrással, míg a Honda az egy szál Toro Rossóhoz képest már kettőt (éppen a Red Bull a másik), emiatt jóval több tapasztalatot gyűjthettek a japánok, mint egy éve. A (gyári) Mercedes pedig hiába tette meg a legtöbb kört, mégis közel kétszáz körrel kevesebb került a német erőforrásokba, köszönhetően a Racing Point és a Williams alacsony körszámának.

Honda: +946 kör
Ferrari: +379
Mercedes: -188
Renault: -343

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: