Palmer
Palmer: A Red Bull feláldozta a konstruktőri győzelmet
Természetes, hogy az év elején még mindkét titulust be akarta söpörni az energiaitalos istálló, ám amikor válaszút elé érkeztek, inkább arra tettek fel mindent, hogy az egyéni vb-cím meglegyen.
részletekA Mercedesnek inkább Norrist kellett volna választania?
Az idei évben George Russell rengeteg pontot szerzett a végre fejlődő pályára álló Williamsszel, ám több szakértőt még így sem győzött meg eléggé. Ők inkább Lando Norrist vitték volna a Mercedeshez.
részletekPalmer: Bottas a végén cserben hagyta Hamiltont
Éveken keresztül hűséges csapattársa, sokak szerint szolgálója volt Lewis Hamiltonnak a tapasztalt finn, de az egykori F1-es pilóta szerint éppen a végén nem segített, ezen dőlt el a bajnoki cím.
részletek„Hamilton hangjában félelem volt”
Jolyon Palmer egészen érdekes dologra figyelt fel a Szaúd-arábiai Nagydíj alatt. Hosszú idő után először fedezte fel a félelmet Lewis Hamilton hangjában a rádiózások során.
részletekPalmer: Kissé bizarr, ami a Red Bullnál megy
A világbajnoki csatában eddig is igyekezett mindkét csapat mindent bevetni, az USA Nagydíj pedig a Red Bullnál újabb példát hozott erre. Az erejüket is mutatja ez.
részletekPalmer: Verstappen aggódhat, most már Hamilton a favorit
Nem feltétlenül amiatt, mert legutóbb éppen nem sikerült a győzelem Törökországban, csak a nyári trend teljesen megfordult, a Mercedes túl hatékony fejlesztéseket húzott elő minden téren.
részletek„Döntő szerepe lehet a második számúaknak”
A világbajnoki cím ugyan Verstappen és Hamilton között fog eldőlni, de ez négyszereplős játék. A végső siker azon is múlhat, melyikük csapattársa harcol aktívabban.
részletekVerstappen bárki mással óvatosabb lett volna?
A bajnokesélyes Max Verstappent többen dicsérték az elmúlt években, mennyire benőtt a feje lágya, azonban van, amikor még mindig megkapja az „agresszív” jelzőt. De ez helyzet- és pilótafüggő.
részletekRoss Brawn: Ilyet még én sem láttam soha
Szokásos futam utáni elemzésében méltatta a magyarországi verseny fordulatosságát, illetve Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kiemelkedő teljesítményét Ross Brawn, Jolyon Palmer pedig az elsőkörös baleset okait mutatta be pilótaszemmel. Két neves szakértő véleménye következik a Magyar Nagydíjról.
részletekPalmer: A Mercedes belengette a fehér zászlót
A Renault egykori pilótája, Jolyon Palmer szerint a Mercedes „megadta magát” a Red Bull-lal szemben az Osztrák Nagydíj folyamán. A brit szerint a bajnoki címvédő istálló nem megfelelő döntései miatt mindkét bajnokságban fontos pontokat dobott el Milton Keynes-i riválissal szemben.
részletekPalmer: Emlékszik valaki egy jó Bottas-előzésre?
Jolyon Palmer a Formula-1 podcastjében kritizálta az Azerbajdzsáni Nagydíjon bűngyengén teljesítő Valtteri Bottast. Szerinte a finn képtelen előzni, ha valahová beragad, onnan csak hátrafelé van neki.
részletek„Hamilton győzelme mentette meg Bottast a balhétól”
Komoly pácba kerülhetett volna a Mercedesnél a finn, ha Hamilton győzelme múlt volna a csapatutasítás-incidensen. „Frusztráló, mégis emlékezni kell rá, ki adja a fizetésed” – mondja a korábbi F1-es pilóta, Jolyon Palmer.
részletek