DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Palmer: Verstappen aggódhat, most már Hamilton a favorit

Nem feltétlenül amiatt, mert legutóbb éppen nem sikerült a győzelem Törökországban, csak a nyári trend teljesen megfordult, a Mercedes túl hatékony fejlesztéseket húzott elő minden téren.

Isztambulban az időmérő edzésen és a versenyen is (a hétvége során bármilyen időjárási körülmények között) dominált a Mercedes, Bottas és Hamilton egyenesbeli tempója látványosan meghaladta a riválisokét. Ezek után a Renault egykori pilótája, Jolyon Palmer úgy gondolja, a Red Bull és Max Verstappen is aggódhat, mert a Mercedes látható előnyre tett szert.

„Az idei évad során először azt kezdem gondolni, valószínűleg Lewis Hamilton a fő esélyese a világbajnoki címnek. Úgy hiszem, Verstappen nem igazán lehet boldog a legutóbbi futam miatt. Igen, megszerezte a második helyet és ezzel a világbajnoki összetett pontversenyben a vezetést is, de köze sem volt Valtteri Bottas tempójához” – mondta el véleményét Palmer a talkSPORT hasábjain.

Maradt-e még a Honda és a Red Bull tarsolyában valami csodafegyver?


„Amennyiben Hamilton az egyébként megszerzett pole-pozíciójából indulhatott volna, simán meg is nyerte volna a versenyt. Lewis Törökországban letudta a motorcserével járó büntetését, emiatt veszített néhány pontot, de látványosan nem esett vissza az összetettben. A Red Bull miatt aggódom, mert nem emlékszem, mikor volt utoljára, hogy igazán kiemelkedő tempót mutatott volna a csapat.”

„Azt gondolom, hogy az Egyesült Államok, Mexikó és Brazília a Red Bull számára lesz majd jobb terep, de az utolsó három, közel-keleti futam ismét a Mercedes fórját vetíti előre. Törökországot nem tudtuk előre megítélni, de láthatóan a Mercedes volt gyorsabb. Bottast egy pillanatig sem tudta szorongatni Verstappen, a finn igazából egyáltalán nem is kellett, hogy a tükrét nézegesse” – tette hozzá Palmer.

Van még a Red Bull tarsolyában valami nagy fejlesztés idén, vagy a csodában kell bíznia az energiaitalosoknak a bajnoki cím tekintetében?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: