DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd

Esélyek

Raikkönen: Itt mindenki egyforma eséllyel nyerhet, de nem ígértek nagy dolgokat

Bár tavaly decemberben visszavonult a versenyzéstől a „Jégember”, alig bő fél évig bírta adrenalin nélkül. A NASCAR-ba csábították vissza sikerrel, de nem akarja megváltani a világot.

részletek

A Mercedes a győzelemre is esélyes lehet a következő hetekben?

Bár az összetett pontversenyben már komoly lemaradásban van a Mercedes és leginkább Lewis Hamilton, a győzelmi szériában levő Red Bull csapatfőnöke nagyon tart az Ezüst Nyilaktól.

részletek

Leclerc: A Mercedes bajnoki esélyeinek annyi

A pontverseny éllovasa úgy érzi, idén már nem kell számolni a komoly problémákkal küzdő Mercedesszel a bajnoki összesítésben. Arra viszont számít, hogy néhány futamgyőzelem összejön Hamiltonéknak.

részletek

Palmer: Verstappen aggódhat, most már Hamilton a favorit

Nem feltétlenül amiatt, mert legutóbb éppen nem sikerült a győzelem Törökországban, csak a nyári trend teljesen megfordult, a Mercedes túl hatékony fejlesztéseket húzott elő minden téren.

részletek

Leclerc: Ez volt a nagy esélyünk, több nem lesz idén

Az elmúlt hetek szenvedését követően kiemelkedően jól teljesített a Ferrari Silverstone-ban. Leginkább Charles Leclerc volt elemében, de végül az utolsó körökben Lewis Hamilton elhappolta a győzelmet.

részletek

Wolff: Baku sem fekszik a Mercedesnek

A Mercedes csapatfőnöke alig várja, hogy visszavágjanak a Red Bullnak a monacói fiaskóért, de szerinte az azerbajdzsáni pálya nem a legmegfelelőbb helyszín ehhez, nem fekszik az autónak.

részletek

Alpine: 2022-re a legjobb autót építjük meg

Fernando Alonso idén ne számítson túl sok jóra, de a következő évre előre dörzsölheti a tenyerét, a francia istálló nagyfőnöke ugyanis nem éppen apró optimizmussal tekint a jövő szezonra. Csodafegyver jön?

részletek

Verstappen előre tudta, hogy nincs esélye az időmérőn

Az edzések alapján nagyon úgy tűnt, hogy egy igazán szoros és kiélezett időmérőnk lehet a Mercedesek és Max Verstappen között, ám a kvalifikáció döntő szakaszában nem volt esélye a hollandnak.

részletek

Verstappen szerint fogható a Mercedes

A Red Bull holland vezérpilótája a pénteki edzésnap után úgy érzi, hogy nem reménytelen a helyzet, hogy Mugellóban elkaphatják az idén domináló németeket, még van potenciál az autóban.

részletek

A Red Bull mindent a versenybeállításokra helyezett, győzhet

A bikák főtanácsadója egyáltalán nem látja esélytelennek Max Verstappent a futamgyőzelemre, az edzéseken minden beállítást vasárnapra hangoltak, nem örülne egy egyszerű harmadik helynek.

részletek

Mercedes: Verstappen legyőzhet minket a versenyen

Az időmérőn ugyan a világbajnokságban élen álló istálló sem érzi, hogy különösebben aggódniuk kellene, a nagy meleg és Max Verstappen pénteki versenytempója miatt viszont annál inkább.

részletek

Leclerc: Mire számítok vasárnap? Szenvedésre…

Az időmérő edzés után nem csak a 12. helyen elvérző Sebastian Vettel, hanem a vezérpilótának tekinthető csapattárs is leoltotta a Ferrarit. Charles Leclerc semmi jóra nem számít vasárnap.

részletek