DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Alpine: 2022-re a legjobb autót építjük meg

Fernando Alonso idén ne számítson túl sok jóra, de a következő évre előre dörzsölheti a tenyerét, a francia istálló nagyfőnöke ugyanis nem éppen apró optimizmussal tekint a jövő szezonra. Csodafegyver jön?

A tesztek és a szezonnyitó alapján két fontos dolgot is leszűrhettünk a tavaly még Renault, idéntől Alpine néven induló istállóval kapcsolatban. Úgy tűnik, jó lóra tettek Fernando Alonsóval, a kétszeres világbajnok így, negyvenhez közel sem lassult, kiváló időmérő után a versenytempó tekintetében sem vallott szégyent, nem kopott meg korábbi sebessége.

Az autó pedig szintén olyan, mint ahogy várták, nem valami gyors. Már tavaly ősszel figyelmeztetett a Renault és a spanyol ász is, hogy 2021-től semmi kiugró eredményt ne várjanak, az erőforrás tekintetében is mindent a következő évre összpontosítanak, a motor egy az egyben ugyanaz, mint a tavalyi, miközben a riválisok, leginkább a Honda komolyan fejlesztettek.

Ez meg is látszott, ám Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója határozottan optimista a távolabbi jövőbe tekintve. A 2022-es nagy szabályváltozások egyik legnagyobb győztese kíván lenni az Alpine, a legjobb autót szeretnék megépíteni, erre pedig komoly utalásokat is tett a főnök.

Jövőre egyáltalán nem lesz ritka, ha az Alpine a Mercedes előtt jár?


„Az idei évtől nem sokat várunk, továbbra is szeretnénk arra építeni, amink van. Jól tudjuk, hogy a jelenlegi autónk többé-kevésbé elérte teljesítőképessége határát, ezen már nem sokat fejlesztünk. Természetesen ebből a gépből is megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni, minél tökéletesebben finomhangolni. Ugyanakkor nagyon szeretnénk a valaha volt legjobb autót megépíteni 2022-re” – mondta el véleményét Laurent Rossi a Formula1.com hasábjain.

„Az utóbbi években Enstone-ban jelentős változások történtek. Már a mostani autó is egészen rendben volt, nem a legjobb autó, ahogy azt látjuk is, de mindenképpen jó autó. A nagy átalakulás közben pedig egy halom nagyszerű szakemberrel gazdagodtunk. Érkezett például Marcin Budkowski és rögtön meg is kezdte a megfelelő átszervezéseket. Rengeteg elismert mérnököt szereztünk meg, emiatt pedig magabiztosan várom, hogy munkánk édes gyümölcsét jövőre máris megízlelhetjük.”

„Mindenre megvan a tökéletesen előkészített tervünk. A mérnökök pontosan tudják, mi a dolguk, a fedélzeten pedig egy kétszeres világbajnok pilóta (Alonso) is tartózkodik, aki rutinjával is segít minket. Még csak az első lépésnél járunk egy hosszú út során, de rendkívül bizakodó és magabiztos vagyok” – tekintett előre Rossi.

A most még csak epizódszereplőnek tűnő Alpine jövőre berobbanhat az élmezőnybe egy igazán kiváló autóval?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: