DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Leclerc: A Mercedes bajnoki esélyeinek annyi

A pontverseny éllovasa úgy érzi, idén már nem kell számolni a komoly problémákkal küzdő Mercedesszel a bajnoki összesítésben. Arra viszont számít, hogy néhány futamgyőzelem összejön Hamiltonéknak.

A téli tesztek után mindenki biztosra vette, hogy ismét a szokásos forgatókönyv szerint altat a gyári Mercedes a látványos gyengélkedést mutatva, aztán a nyitófutam hétvégéjén robbant és mindenkit legyőz. Most már egyértelmű, hogy ez nem így van, a konstruktőri bajnokság címvédője elszúrta az idei autó tervezését, problémáikra pedig egyelőre nem lelik a megoldást.

Eközben a Ferrari és a Red Bull jelentős tempóelőnyt kovácsolt, ami azóta a tabellán is meglátszik, annak ellenére, hogy például Max Verstappen az első négy futamból kétszer kiállni kényszerült technikai hiba miatt. Charles Leclerc úgy érzi, 2022-ben már nem lesz képes a Mercedes a világbajnoki elsőségért harcolni, de futamgyőzelmekre azért számít a riválistól.

„Soha nem írom le a Mercedest, mert az elmúlt években megmutatták, hogy mennyire erős csapatot alkotnak. De az is igaz, hogy a szezon kezdete óta folyamatosan szenvednek, méghozzá nem is apró kis hibáktól. Jócskán időre lesz szükségük ahhoz, hogy megoldják ezeket a gondokat” – mondta el véleményét Charles Leclerc a CNN-nek.

Leclerc szerint a Mercedes idén bajnokságot nem fog nyerni, futamokat viszont igen


„Nem tudom, hogy fog alakulni idén a sorsuk. Valószínűleg a világbajnoki címért már nem lesznek harcban, de a szezon során biztos vagyok abban, hogy néhány versenyt azért meg fognak nyerni.”

„Hogy idén Verstappen-Leclerc párharc lesz-e a bajnoki címért? Nem, több okból is. Sergio Perez is elképesztően közel került a tempónkhoz, Carlos Sainz pedig eddig idén kifejezetten balszerencsés volt, de ő is fel fog érni közénk. Úgy gondolom, négyes csata várható a végső sikerért.”

„Nem volt könnyű dolgom, hogy az elmúlt két évben is megőrizzem a motivációmat, amikor éreztem, hogy az autónk tempója elég gyenge. De amikor kicsit is kedvetlen voltam, akkor a 2019-es győzelmeim jutottak eszembe és azonnal megkaptam az extra motivációt ebből” – tette hozzá a fiatal monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: