DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Mercedes: Verstappen legyőzhet minket a versenyen

Az időmérőn ugyan a világbajnokságban élen álló istálló sem érzi, hogy különösebben aggódniuk kellene, a nagy meleg és Max Verstappen pénteki versenytempója miatt viszont annál inkább.

Az egykörös tempót tekintve szokás szerint megközelíthetetlennek látszik a Lewis Hamilton-Valtteri Bottas páros a kiváló Mercedes-rakétával az e hétvégi Spanyol Nagydíj szabadedzései alapján. A pénteki adatokat elemezve azonban a német gyártó tart attól, hogy vasárnap hasonló koreográfiával legyőzhetők lehetnek Max Verstappen Red Bull-Hondája által, mint ahogy azt múlt héten láthattuk Silverstone-ban.

Spanyolországban nagy a meleg, a Red Bull gumikezelése pedig általában legendásan jó. Ennek köszönhette múlt hétvégi váratlan győzelmét az egyébként zseniálisan vezető holland. A Mercedes vezetőmérnöke a szabadedzésen látottak alapján a szombati naptól nem tart, a vasárnapitól igen.

„Pénteken meglehetősen meleg körülmények között dolgoztunk, a levegő 30, a pálya felülete pedig 50 fokosra hevült. A programunk középpontjában éppen az állt, hogy a forró körülmények között minél inkább megismerhessük az abroncsokat” – nyilatkozta Andrew Shovlin.

A versenytempót nézve a Red Bull és a Mercedes csatája szoros lehet vasárnap


Elkapható a Mercedes Barcelonában? „Az egykörös tempónk felettébb biztató, a lágy abroncsokat különösen jól munkára tudtuk fogni. A hosszú etapokon viszont már gondjaink lehetnek, az már nagyobb kihívás és ezen a területen bizony bőven maradt még tennivalónk.”

„A történet hasonlónak tűnik az utóbbi hetekben látottakhoz. Mindenkinél jócskán gyorsabbak vagyunk, kivéve Verstappent, ő nagyon közel kerülhet hozzánk. A stratégiai különbségek, a kerékcserék száma és a rajtnál használt gumikeverék is mind döntő faktor lehet. Ezért is lenne fontos, hogy még találjunk némi tempót vasárnapig” – tekintett előre a vezető mérnök.

Jogosan tart a Verstappen-Red-Bull-párostól Shovlin?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: