DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Mercedes a győzelemre is esélyes lehet a következő hetekben?

Bár az összetett pontversenyben már komoly lemaradásban van a Mercedes és leginkább Lewis Hamilton, a győzelmi szériában levő Red Bull csapatfőnöke nagyon tart az Ezüst Nyilaktól.

Kanadában feltűnően jól teljesített a Mercedes az eddigi év átlagához képest, talán csak Barcelonában muzsikált jobban a Russell-Hamilton páros. Bár sokan kiemelik, hogy ez nagyban volt köszönhető annak is, hogy Charles Leclerc és Sergio Perez is problémákkal küszködött, ezért nyílt csak meg a dobogó esélye Lewis Hamilton előtt.

A Red Bull csapatfőnöke azonban úgy érzi, olyan pályák jönnek, ahol ismét nagyon erősen számolni kell a Mercedesekkel. „Formában vagyunk, ez nem kérdés. A Mercedes azonban egészen biztosan erős lesz Silverstone-ban és nem látom okát annak, hogy miért ne lennének hasonlóan jók Paul Ricard-on is” – mondta el véleményét Christian Horner egy sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu munkatársa is részt vett.

Horner szerint Silverstone kevésbé fekszik a Red Bullnak, akár a Mercedes is nyerhet


„Úgy gondolom, Silverstone-ban mindenképpen számolnunk kell a Ferrarival is, ez a pálya az átlagosnál nagyobb kihívást jelenthet jelenlegi autónknak, tekintve annak karakterisztikáját. Valóban csodálatos, hogy hatversenyes győzelmi sorozatban vagyunk, de az idei eddigi legnagyobb kihívást Silverstone jelenti majd számunkra.”

„Nem kérdés, hogy szeretnénk folytatni ezt a csodálatos győzelmi sorozatunkat, de minden versenyen ez egyre nehezebbé válik. Sosem felejtjük el, hogy Ausztráliához képest mekkorát fordult a bajnokság, ez mutatja a legjobban, hogy milyen gyorsan változhatnak a dolgok idén. Max Verstappen élete eddigi legjobb formájában vezet és az autó is a legtöbbször úgy viselkedik, ahogy ő azt szeretné” – tette hozzá Horner.

Silverstone-ban vajon nyerhet a Mercedes? Vagy ismét a Red Bull és a Ferrari versengését láthatjuk az első helyekért?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: