DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Norris

De Vries: Albon és Norris nem jobbak nálam

Nem könnyű a Formula-1-be bekerülni, ezt eddig is tudtuk. Nyck de Vries az F2-ben együtt versenyzett a száguldó cirkusz most felkerülő újoncaival, de nem tartja rosszabbnak magát náluk.

részletek

Stewart: Hamilton kiváló versenyző, de ugyanennyire szerencsés is

Jackie Stewart szerint Lewis Hamiltonnál minden összejött, kiválóan is vezet, ráadásul még hasonlóan nagyszerű autókat is kapott ehhez az évek során. Ifjú honfitársaihoz szólva elmondta, hogy bár mindenki ezt szeretné utánozni, ehhez rengeteg szerencse is kell.

részletek

Fontos dolgot kell megtanulnia a McLaren újoncának

Lando Norris, a wokingi F1-es istálló fiatal tehetsége szerint a Formula-2-ben és a többi utánpótlás-szériában egyszerűbb volt a helyzet, most viszont egy lényeges dolgot neki is meg kell tanulnia.

részletek

A McLaren bízik a pilótáiban

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint mindkét pilótájuk képes lesz kihozni a maximumot az autóból, ahogyan Fernando Alonso is tette azt. Sainz nagy segítségére lehet a csapatnak.

részletek

Ez lesz Norris célja első F1-es szezonjában

Minden futamon és minden időmérőn legyőzni a tapasztaltabb csapattársat, ezt tűzte ki célul magának Lando Norris, aki idén debütál a Formula-1-ben a McLaren csapat pilótájaként.

részletek

Másképp dolgozik most a McLaren

Lando Norris szerint a wokingi F1-es istállónál elég konkrét elképzelések vannak arról, hogy hol és hogyan tudnak javítani az autón, most ennek megfelelően zajlik a munka.

részletek

Russell: Támad az új generáció

A Formula-2-es bajnokság három tavalyi élmenője is lehetőséget kap idén a száguldó cirkuszban. George Russell szerint ez az új generáció tehetségét mutatja, jó, ha komolyan veszik a sorozatot.

részletek

A McLaren az F1 kegyetlenségétől óvná Norrist

Elkerülnék Zak Brownék azt a hibát, amit Stoffel Vandoorne-nal egyszer már elkövettek. A vezérigazgató veszélyes helynek tartja az F1-et, amitől meg akarja védeni új pilótáját.

részletek

Russell: Norrisnak is köszönhetem a Williams ülését

Az, hogy Lando Norris már szeptemberben megkapta a McLaren 2019-es ülését, közrejátszott abban, hogy George Russell a Williams pilótája lett, véli a brit F2-es bajnok.

részletek

Brown: Norrisnak lesz ideje fejlődni

A McLaren két új pilótával vág neki a 2019-es szezonnak: Lando Norris ráadásul újonc is az F1 világában, de Zak Brown biztosított róla mindenkit, hogy adnak neki időt az új kategória megszokására.

részletek

Öt éven belül világbajnok lenne a McLaren

Elérték a szakadék mélyét, most már kifelé mászna innen Zak Brown ügyvezető csapatával, a McLarennel. Az amerikai sportvezető megszabott egy határidőt is az igazán nagy eredmények elérésére.

részletek

Visszahívhatja Alonsót a McLaren

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője elmondta, hogy bár Fernando Alonso már nem lesz a csapat versenyzője, tesztelésre még befoghatják őt Wokingban. Ennek a csapat újonca, Lando Norris is örülne.

részletek