DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Norris attól félt, kevés lesz az F1-hez

A McLaren idei F1-es újonca őszintén beszélt az év elején őt hátráltató gondolatairól, amelyeken a szezon végére örömmel lépett át. Ahogy azt a legtöbben tennénk, ő is sokat kételkedett magában.

Élete első Formula-1-es szezonja után Lando Norris örömmel jelentheti ki, hogy legyőzte egyik démonját. A fiatal brit a Formula-2 tavalyi második helyezettjeként lépett fel a királykategóriába, ahol saját bevallása szerint eleinte gyakran megkérdőjelezte saját képességeit. Év végére azonban bebizonyította magának, hogy megérdemelten kapott ülést a McLarennél, ahol tapasztalt csapattársával, Carlos Sainzcal is fel tudta venni a kesztyűt.

 norris-portre-20191



„Azt hiszem, több mint elégedett lehetek a saját és a csapatom idei évével. A szezon elején nem voltam valami biztos magamban, örülök, hogy képes voltam bizonyítani. Pilótaként fejlődtem, és magabiztosabbá is váltam. Még hosszú az út előttem, de értem el jó eredményeket, és összességében boldog vagyok.”

Arra a kérdésre, hogy pontosan milyen bizonytalanságai vannak, az alábbi választ adta. „Hogy elég jó leszek-e. Nem tudtam, elég gyors tudok-e lenni egy olyan pilótához képest, aki négy évet már teljesített abban az F1-ben, amiben egyébként is annyi jó versenyző van. Abban sem voltam biztos, hogy képes leszek-e minden egyes alkalommal teljesíteni. Egyszerűen nem hittem magamban eléggé, de rögtön Ausztráliában, aztán Bahreinben is sokat javult az önbizalmam” – nyilatkozta.

Bár Norris a pontversenyben 47 egységgel kevesebbet szerzett csapattársánál, de őt többször sújtották külső hátráltató tényezők. Időmérőkön 11:10 arányban győzött Sainz ellen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: