DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Norris

Az első hely ellenére nem elégedett a McLaren

Bár a leggyorsabb kör Lando Norris nevéhez fűződött a keddi tesztnap után, sem a fiatal pilóta, sem pedig csapatfőnöke nem nyilatkozott boldogan, mivel kisebb problémák hátráltatták a csapatot.

részletek

Norris az élen, a Mercedes fél napot vesztett

A barcelonai tesztek második hete már nem folytatódott simán az első hét két legszorgosabb csapata számára: a Mercedest és a Ferrarit is műszaki gondok hátráltatták, a legjobb köridővel pedig kedden a McLaren zárt.

részletek

Tost néha egy óvodában érzi magát

A modern Formula-1-ben a pilóták egyre fiatalabb korban kerülnek a tűz közelébe, a csapatok nemcsak az ifjoncokat, de érdekes édesapáikat is megkapják a nyakukba, ami időnként probléma.

részletek

A McLaren már bánhatja, hogy kirúgta a Hondát

Jo Ramirez, a McLaren egykori csapatmenedzsere úgy gondolja, Wokingban végre türelemre lenne szükség a kapkodás helyett. Ha a Hondának adtak volna még két évet, mára kifizetődne.

részletek

Norris: A köridők nem számítanak

Hiába volt a második leggyorsabb kedden a McLaren angol újonca, Lando Norris túl nagy jelentőséget nem tulajdonít annak, hogy ilyen jó köridőt futott a többiekhez képest.

részletek

Norris: A szimulátoros versenyzés segít

A McLaren újonca nemrég Max Verstappennel együtt belekóstolt a szimulátoros versenyzésbe és úgy véli, egyértelműen segítség a tanulásban. Tényleg itt az ideje komolyan vennünk a szimulátoros viadalokat?

részletek

Norris kétszer ugyanúgy nem hibázhat

A McLaren-főnök igyekszik türelmes lenni az újonc Lando Norisszal, akiről azt gondolja, már az első perctől gyors lesz. Nem kérdés számára, hogy néha hibázik majd, csak kétszer ugyanazt ne kövesse el.

részletek

Alonso lehet a McLaren tartalékpilótája

Bár tavaly év végén elköszönt a száguldó cirkusztól, Fernando Alonso továbbra is szoros kapcsolatban áll a McLarennel. A wokingiakat szükség esetén ki is segítheti idén egy beugrással.

részletek

Norris még 20 éves sincs, és büszke erre

Lando Norris büszkén viseli az idei F1-es mezőny legfiatalabb pilótája titulust - 19 éves kora ellenére bizalmat szavazott neki a McLaren, és nem mástól, mint Fernando Alonsótól volt lehetősége trükköket ellesni.

részletek

A McLaren szerelemgyereke: Az MCL34

Valentin-napra időzítette új versenygépe nagyszabású bemutatóját a McLaren. A papaja maradt, az autón másodlagos, Sainz és Norris overallján viszont elődleges helyet kapott a kék.

részletek

Több, mint optimista az esport-versenyzés úttörője

A szimulátorosból igazi versenyzővé avanzsáló Jann Mardenborough szerint az autósport csak profitálhat a fénysebességgel növekvő esport-birodalomnak köszönhetően.

részletek

Verstappen és Norris egy csapatban versenyeznek

Bár Max Verstappen és Lando Norris 2019-ben egymás ellen fog versenyezni a Formula-1-ben, a hétvégére összeállnak, és csapattársak lesznek egy 12 órás szimulátor versenyen.

részletek