Norris
Norris fellélegezhet, már bizonyított
A Formula-1-ben egy fiatal tehetség sem ülhet nyugodtan a babérjain, a bemutatkozás pedig különösen nagy nyomással jár. Lando Norris azonban máris bizonyított, némileg megnyugodhat.
részletekNorris sajnálja csapattársa balszerencséjét
Carlos Sainz önhibáján kívül egyik futamot sem tudta még befejezni idén, Lando Norris viszont reméli, hogy a spanyol pilóta jobb versenyeket fog futni a továbbiakban.
részletekAlonso reméli, tényleg segíthetett
A McLaren eredményes és hasznos tesztnapokat zárhatott Bahreinben, Carlos Sainzon és Lando Norrison kívül Fernando Alonsóval a volánnál. Szerdán sokat behoztak a korábbi hátrányból.
részletekNorris szerint egyértelmű a McLaren fejlődése
Dupla Q3-ba jutás és hatodik hely a futamon – a brit újonc szerint nem is kérdés, hogy jó irányba indult el a wokingi F1-es gárda, s ha így folytatják, lesz okuk az ünneplésre a szezon végén.
részletekNorris és Grosjean is Vettelt okolja az időmérős galibáért
Romain Grosjean a bahreini időmérő első szakaszában tartotta fel Lando Norrist, amiért később a Haas-pilóta három rajthelyes büntetést kapott. Az incidens miatt a francia és a brit is Sebastian Vettelt hibáztatta.
részletekNorris: Magabiztosabb vagyok, mint Ausztráliában
A tudat, hogy jól ismeri a sivatagi pálya vonalvezetését és az Ausztrál Nagydíj után némi viszonyítási alappal is rendelkezik, sokkal magabiztosabbá teszi a McLaren fiatal újoncát, aki ezért egy erős időmérőre számít szombat délután Bahreinben.
részletekNorris továbbra is óvatosan áll saját esélyeihez
Bár pontot végül nem tudott szerezni élete első F1-es versenyén, a McLaren újoncát, Lando Norrist sokan dicsérték teljesítménye miatt, köztük csapata is. Az angol igyekszik reálisan látni saját esélyeit.
részletekDe Ferran: Norris úgy vezetett, akár egy veterán
Élete első F1-es futamán Lando Norrist a tizenkettedik helyen intették le Ausztráliában. A 19 éves brit azonban már ezzel az eredménnyel is meggyőzte a McLaren vezetőségét arról, ennél még sokkal többre is képes lesz.
részletekMagát ostorozza a dühös Lando Norris
Önkritikusan nyilatkozott első F1-es nagydíja után a McLaren újonca, aki nem tudta pontszerző helyre váltani erős rajtpozícióját. Egyúttal teher is leesett válláról, hogy túlvan a bemutatkozáson.
részletekSainz: Ez a hétvége csupa balszerencse volt
A szombati időmérőn már az elsők között kiesett, a vasárnapi futamon pedig mindössze tizenegy körig jutott mielőtt autója megadta volna magát. Carlos Sainz Jr. reméli, a változatosság kedvéért Bahreinben már a jó szerencse fog társulni melléje.
részletekNorris szenzációs időmérőt teljesített
Gyengélkedik a McLaren, Lando Norris újoncként debütál egy pályán, ahol még sosem vezetett korábban. Mégis egy remekbe szabott nyolcadik hellyel jelentkezett, fantasztikus első időmérő.
részletekNorrisnak több idő kellett volna
Bár a McLaren sportigazgatója szerint is kitűnő tehetségről van szó, ha több időt tölthetett volna pályán, jóval felkészültebben várhatná debütáló futamát Lando Norris. Hogy hol áll a csapat, kérdéses.
részletek