DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Norris versenyenként új sisakfestéssel állna elő

A McLaren fiatal pilótája az egész 2020-as év legjobb újításának nevezte a vonatkozó szabályok lazítását, és az eddiginél változatosabb, extrémebb és színesebb dizájnokkal készül majd a futamokra.

Néhány hete jelentették be, hogy idén eltörlik a sokak által kritizált szabályt, miszerint a Formula-1-es pilóták nem változtathatnak a sisakfestésükön idény közben. Az élmezőnyből Sebastian Vettel nyilvánvalóan üdvözölte az enyhítést, hiszen korábban rendre váltogatta a bukódizájnjait, de úgy tűnik, a fiatal generációból is van valaki, aki követné a négyszeres vb-első példáját. Nevezetesen Lando Norris, aki tavaly Monzában már előállt egy Valentino Rossi előtt tisztelgő festéssel, de most kijelentette: ő akár futamonként cserélné a mintát – már amennyiben végre lesznek futamok… 

norris-sisak-1



„Nagyon sokféle tervben van már, ez az idei szezon legjobb része” – idézi a McLaren pilótáját a Crash.net. „Azt tervezem, hogy remélhetőleg minden egyes versenyen kipróbálhatok egy új speciális festést. Mind ott van a falamon otthon, de hamarosan már nem lesz nekik elég hely. Ez az egyik dolog, amiről meg tudom jegyezni a versenyeket. Most lazítottak a szabályokon, szóval szélsőségesebb, színesebb dizájnjaim lehetnek. Továbbra is megtartom ugyanazt a koncepciót, az továbbra is hozzám tartozik, de a körülötte lévő dolgok, a színvilág és ilyesmik változhatnak, és remélhetőleg jobban az adott országnak szentelhetjük, ahol a futamot rendezik. Szóval kicsit karakteresebbek lesznek.”

Norris a minták kitalálásának folyamatáról is beszélt: „Főként egyetlen tervezővel, az MDM Desings emberével dolgozom, akivel már a gokartos korszakban is együttműködtünk. Mindent ő csinált nekem. Mindketten előállunk ötletekkel, ő ezt pontos formába önti, majd elküldi a festőnek. Nagyon sok közülük az ő ötlete, néhány az enyém. De továbbra is igyekszem több tervezővel és illusztrátorral dolgozni, igazából több random emberrel, mint például a tavalyi japán bukósisakom esetén, amely teljesen kézzel festett volt. Azt egy nő tervezte, aki kézzel festette a saját stílusában ahelyett, hogy normál spray-jel fújt festés lett volna. Szóval csak igyekszem a változatosságra törekedni, és nem is csak arra, hogy olyan legyen, amiket én akarok: azt szeretném, ha mások is előállnának a saját ötleteikkel” – fogalmazott a brit, aki a hazai nagydíja kapcsán már ki is írt egy pályázatot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: