DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Sisak

Vettel sisakja jó cél érdekében lett rózsaszín

A Ferraritól az Aston Martinhoz igazoló négyszeres világbajnok sokakat meglepett rózsaszín sisakjával, mivel mindenki által kedvelt dizájn volt a fehér alapon futó német zászló.

részletek

Ricciardo elmondta, kivel cserélne sisakot

Korábbi csapattársát még nem tisztelte meg ezzel a gesztussal, de erre hamar sort fog keríteni. Azt is megtudtuk, milyen különleges ajándékokat kapott korábbi csapataitól.

részletek

Norris versenyenként új sisakfestéssel állna elő

A McLaren fiatal pilótája az egész 2020-as év legjobb újításának nevezte a vonatkozó szabályok lazítását, és az eddiginél változatosabb, extrémebb és színesebb dizájnokkal készül majd a futamokra.

részletek

Eltörölték az értelmetlen szabályt, a pilóták szabadon variálhatják sisakfestésüket

Már öt éve volt hatályban az a furcsa szabály, hogy a Formula-1-es versenyzők egy évben maximum egyszer változtathatnak év eleji sisakfestésükön. Ennek most vége, jöhetnek a szép dizájnok.

részletek

Nem véletlenül hasonlít Ocon sisakja Schumacherére

Még lehet, hogy évekig nem látjuk a Formula-1-ben Mick Schumachert, ám édesapja sisakdesignja már az Abu Dhabi tesztelésen megjelent a pályán, Esteban Ocon jóvoltából.

részletek

F1-es legendák sisakjai mellé kerül Micheliszé

Rigó István üzletember, egy kisfiú édesapja, autósportrajongó. Mindig is közel állt hozzá a motorsportok világa. Rengeteg autós eseményen vett részt, személyesen találkozott híres sportolókkal, lelkes gyűjtő, relikviáival több vitrin is megtelt már. Most egy olyan különleges darab került a birtokába, aminek értéke nem feltétlenül pénzben mérhető.

részletek

Ricciardo: Ez nem a Red Bull ellen szól

Az ausztrál versenyző idei sisakfestésén szerepel egy kétértelmű mondat: „stop being them”, vagyis „ne légy olyan, mint ők”. Ő azonban leszögezte, ez nem egy üzenet a Red Bull felé.

részletek

Meglepő sisakdizájnnal készül Ricciardo

Maga mögött akarja hagyni a megszokott festést a Renault F1-es pilótája, aki hazai futamán, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon mutatja be egy honfitársa által tervezett új fejvédőjét.

részletek

Árverésre bocsátják Senna sisakját

Harminc évvel ezelőtt Ayrton Senna jelentette az etalont a Formula-1-ben. Most egyik olyan, versenyen is használt bukósisakját veheti meg bárki, amit második világbajnoki címének évében viselt.

részletek

Így történt a sisakcsere Hamilton és Vettel között

Abu Dhabiban a 2018-as világbajnoki címért az év nagy részében harcoló Lewis Hamilton és Sebastian Vettel bukósisakot cserélt egymással. Az egész egy SMS-sel kezdődött, amit a német írt.

részletek

Szuper monacói sisakfestések

Gyakran előfordult az elmúlt években, hogy a Monacói Nagydíjra egy-egy pilóta egészen különleges, ütős festéssel készült. Raikkönen, Vettel, Vergne, Bottas is többek között.

részletek

Hamilton: Megszabadulok a sisakfestésemtől

A világbajnoki címvédő nem örül annak, hogy a kötelező fejvédelem miatt a bukósisakok gyakorlatilag láthatatlanná váltak a Formula-1-ben, egészen más megoldásokat keres.

részletek