DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo elmondta, kivel cserélne sisakot

Korábbi csapattársát még nem tisztelte meg ezzel a gesztussal, de erre hamar sort fog keríteni. Azt is megtudtuk, milyen különleges ajándékokat kapott korábbi csapataitól.

Daniel Ricciardo lelkesen gyűjtögeti versenyzőtársai bukósiakjait, és már azt tervezgeti, kivel szervezze le a következő ilyen alkalmat. Mivel Sebastian Vetteltől még nem kapott fejvédőt, a német pedig idén kis híján visszavonult az F1-ből, úgy érzi, neki kell a legközelebb következnie.

 ric-vetl-ham-portre-20191



„Őszintén szólva Sebastian” – válaszolt Ricciardo arra a kérdésre, ki lesz a soron következő. „Vele még nem cseréltem, de jó lenne, hiszen [2014-ben a Red Bullnál] csapattársak voltunk. Talán így kicsit több időm maradt erre, hogy még egy ideig itt marad közöttünk. Szólnom kell neki erről” – idézte őt a Motorsport.

Az ausztrál pilóta elmondása szerint az egyedi bukósisakok csak egy részét képezik az izgalmas gyűjteményének. Két korábbi csapata például igazán vagány tárgyakkal lepte meg őt. „Igen, van pár relikviám. Távozásomkor az akkori Toro Rosso egy kormányt adott nekem, ami nagyszerű. Aztán a Red Bull egy krosszmotorral lepett meg, az is király. Elkényeztetve érzem magam” – árulta el Ricciardo, aki az egyre gyarapodó kollekciójának lassan új helyet keres a lakásában.

„A sisakgyűjtemény is gyarapszik. Minden évben próbálok néhány cserét leszervezni. Szeretem megtartani a saját dizájnjaimat, de cserélni is szeretek. Pilóták között ez legnagyobb szintű elismerés, szóval meglátjuk, idén ki kerül sorra. Viszont elég nagy helyet foglalnak el, szóval fel kell szabadítanom számukra egy szobát. Nem egy rossz probléma ez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: