Norris
Sainz: Ez a hétvége csupa balszerencse volt
A szombati időmérőn már az elsők között kiesett, a vasárnapi futamon pedig mindössze tizenegy körig jutott mielőtt autója megadta volna magát. Carlos Sainz Jr. reméli, a változatosság kedvéért Bahreinben már a jó szerencse fog társulni melléje.
részletekNorris szenzációs időmérőt teljesített
Gyengélkedik a McLaren, Lando Norris újoncként debütál egy pályán, ahol még sosem vezetett korábban. Mégis egy remekbe szabott nyolcadik hellyel jelentkezett, fantasztikus első időmérő.
részletekNorrisnak több idő kellett volna
Bár a McLaren sportigazgatója szerint is kitűnő tehetségről van szó, ha több időt tölthetett volna pályán, jóval felkészültebben várhatná debütáló futamát Lando Norris. Hogy hol áll a csapat, kérdéses.
részletekSainz: Nem rossz, de még nem is elég jó
A téli teszt eddigi legjobb idejét szerdán Carlos Sainz futotta a McLarennel. A spanyol viszont nem ragadtatta el magát, szerinte ugyanis még mindig nagyon távol állnak attól, amire a Ferrari vagy a Red Bull lenne képes.
részletekAz első hely ellenére nem elégedett a McLaren
Bár a leggyorsabb kör Lando Norris nevéhez fűződött a keddi tesztnap után, sem a fiatal pilóta, sem pedig csapatfőnöke nem nyilatkozott boldogan, mivel kisebb problémák hátráltatták a csapatot.
részletekNorris az élen, a Mercedes fél napot vesztett
A barcelonai tesztek második hete már nem folytatódott simán az első hét két legszorgosabb csapata számára: a Mercedest és a Ferrarit is műszaki gondok hátráltatták, a legjobb köridővel pedig kedden a McLaren zárt.
részletekTost néha egy óvodában érzi magát
A modern Formula-1-ben a pilóták egyre fiatalabb korban kerülnek a tűz közelébe, a csapatok nemcsak az ifjoncokat, de érdekes édesapáikat is megkapják a nyakukba, ami időnként probléma.
részletekA McLaren már bánhatja, hogy kirúgta a Hondát
Jo Ramirez, a McLaren egykori csapatmenedzsere úgy gondolja, Wokingban végre türelemre lenne szükség a kapkodás helyett. Ha a Hondának adtak volna még két évet, mára kifizetődne.
részletekNorris: A köridők nem számítanak
Hiába volt a második leggyorsabb kedden a McLaren angol újonca, Lando Norris túl nagy jelentőséget nem tulajdonít annak, hogy ilyen jó köridőt futott a többiekhez képest.
részletekNorris: A szimulátoros versenyzés segít
A McLaren újonca nemrég Max Verstappennel együtt belekóstolt a szimulátoros versenyzésbe és úgy véli, egyértelműen segítség a tanulásban. Tényleg itt az ideje komolyan vennünk a szimulátoros viadalokat?
részletekNorris kétszer ugyanúgy nem hibázhat
A McLaren-főnök igyekszik türelmes lenni az újonc Lando Norisszal, akiről azt gondolja, már az első perctől gyors lesz. Nem kérdés számára, hogy néha hibázik majd, csak kétszer ugyanazt ne kövesse el.
részletekAlonso lehet a McLaren tartalékpilótája
Bár tavaly év végén elköszönt a száguldó cirkusztól, Fernando Alonso továbbra is szoros kapcsolatban áll a McLarennel. A wokingiakat szükség esetén ki is segítheti idén egy beugrással.
részletek