Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. június 1. hétfő
F1

Norris: Jobban hallgatnak rám a McLarennél

A második F1-es idényére készülő brit úgy érzi, jobban odafigyelnek rá a csapatánál, viszont tudja, hogy ez felelősséggel jár is, hiszen nagyobb súlya van az autóról adott visszajelzéseinek.

Lando Norris tavaly mutatkozott be a Formula-1-ben, s bár a McLarennél elsősorban Carlos Sainz szállította az igazán erős eredményeket, a brit teljesítménye is szükséges volt ahhoz, hogy az alakulat a konstruktőri negyedik helyen végezzen. Maga a pilóta 11. lett újoncként, az utóbbi hetekben pedig egyre nagyobb figyelem irányult rá, köszönhetően annak, hogy a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben nagyobb nyilvánosságot kaptak a szimulátoros versenyek, amelyeken ő rendre rajthoz áll. Amikor az Autosport arról kérdezte, hogy jól érzi-e magát a figyelem középpontjában, Norris arra is kitért, hogy a McLarennél is jobban hallgatnak már rá így a második szezonjára fordulva:

norris-teszt-2020-dppi



„Azt hiszem, egy kicsit igen, de még mindig jobb vagyok vezetésben, mint bármi másban. Ugyanakkor csak abból kifolyólag, hogy már egy éve csinálom, az emberek jobban tisztelnek, és ezzel egyidejűleg jobban is hallgatnak rám. Úgy értem, nem tudom, hogy veteránnak számítok-e már, de magabiztosabb vagyok, és egyúttal csak azért, mert már a második évemben járok, a McLarennél is bizonyos szempontokból profibbnak tekintenek, nem olyasvalakinek, aki csak egy évre van ott. Az emberek figyelnek rád, megbíznak benned és az alapján cselekszenek, amit mondasz nekik. Szóval igen, szerintem ez klassz dolog.”

„Ugyanakkor viszont tudva azt, hogy én irányítom az autó fejlesztését, a mérnököket és az aerodinamikai szakembereket, a cselekedeteimnek következményei vannak, vagy ha nem is következményei, de jobb vagy rosszabb dolgok sülhetnek ki belőlük. Éppen ezért precízebbnek kell lennem, amikor beszélek valamiről, nem pedig csak újoncként helyeselni és egyetérteni mindennel” – tette hozzá Norris.

A fiatal pilóta szerint nagy segítség volt számára, hogy az újoncéve tapasztalatai alapján már tudta, mivel kell foglalkoznia: „Ez pedig lehetővé tette, hogy jobb stratégiával vághassak neki az előszezonnak, tudva, hogy mely területeken kell dolgoznom és hova kell koncentrálnom. Így sokkal könnyebb volt meghatározni a céljainkat, hogy mit akarunk elérni, és magabiztosabb voltam azzal kapcsolatban, hogy mit csináltam én és mit a csapat. Mentális szempontból is jobb helyzetben voltam ennek köszönhetően a tervezett ausztrál nyitány előtt, szóval csak így kell folytatnom, amikor újra versenyezhetünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?