DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Norris idegesebb a szimulátorban, mint egy F1-es autóban

Elsőre talán furcsának hathat, a McLaren brit pilótája ugyanakkor magyarázatot is adott erre a jelenségre. Szerinte most a szimulátorversenyeknek társadalmi üzenetük is van.

A fiatal generáció tagjaként Lando Norris Max Verstappen mellett a szimulátorversenyzés „nagykövete” a Formula-1-es mezőnyben: szinte minden nap rajthoz áll egy (vagy több) virtuális versenyen, amelyeket rendre élőben közvetít is a rajongói számára a Twitchen. Amikor arról kérdezték, mennyiben más a felkészülése egy e-futamra, mint egy igazi Formula-1-es nagydíjra, a McLaren pilótája némileg talán meglepő választ adott:

norris-szimulator-1



„Valamilyen oknál fogva annyira ideges leszek a szimulátorversenyzés során: igazából még idegesebb is, mint egy igazi időmérő edzés során” – idézi Norrist a Motorsport.com. „Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert itt nincs meg a szükséges adrenalin, amelyet egy igazi autó vezetése ad, s amely elfeledteti az idegességet.”

„A szimulátorozás közben egy székben ülsz, sokkal nyugodtabb és csendesebb az egész, és igazából tényleg csak vezetsz, így több dolgon tudsz gondolkodni. Meg kell próbálnom a lehető legjobban lenyugtatni magam, mert elkezdek remegni és ideges lenni, emiatt rendre el is rontom a kvalifikációs körömet. Az egyetlen dolog még, hogy a Twitch-chatet csak a feliratkozók számára teszem elérhetővé, hogy ne tudjanak annyian írni, mert különben az is elterelné a figyelmem, hogy nekik válaszolgatok.”

Norris hozzátette: a koronavírus-járvány idején az online versenyzés nem is csak a nézők szórakoztatását és azt szolgálja, hogy a pilóták addig is meg tudjanak mérkőzni egymással, amíg ezt újra meg nem tehetik a valós versenypályákon, hanem egyúttal üzenetet is közvetít a rajongók felé, akiket ezzel is otthon maradásra buzdítanak. A brit F1-es egyébként közvetlenül is segített a járványhelyzet kapcsán: ő is részt vett egy jótékonysági adománygyűjtésben – amelynek eredményeképp a fejét is le kell majd borotválnia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: