DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Képzelt riport egy világbajnokságról

Kimi Raikkönen bajnokesélyesnek tűnt, a világbajnoki címvédő csak hatodik lett, Sainz zsinórban ötször szerzett pole-t… Hogy miféle bajnokság volt ez? A 2019-es F1-es szezon. Egyetlen apró módosítással.

A következőkben bemutatjuk, mi történt a hét csapat, a McLaren, a Renault, a Racing Point, a Toro Rosso, az Alfa Romeo, a Haas és a Williams részvételével zajló 2019-es Formula–1-es szezonban – azaz abban a képzelt világbajnokságban, amiből mintegy varázsütésre eltüntettük a mezőny három nagycsapatát. Ez persze elsősorban nem más, mint játék a számokkal és a képzelettel, de némi haszna is van azért: jóval tisztább képet ad arról, hogyan teljesítettek a középmezőny tagjai egymáshoz képest, s mikor sikerült a hátsóbb régiókban szereplő pilótáknak kiemelkedőt alkotnia.

A Haas tavalyi melbourne-i remeklése után nem jelentett különösebb meglepetést, hogy az idei szezonnyitón is az amerikai autók emelkedtek ki a mezőnyből. Grosjean és Magnussen magabiztosan sajátította ki az első rajtsort, míg mögéjük az újonc Norris és a B-ligába 2001 után visszatérő Kimi Raikkönen sorakozhatott fel. A dán aztán a rajtnál átvette a vezetést, s csak a kiállások idejére adta át azt Lance Strollnak, és végül simán győzött a gyengébben sikerült időmérő után előretörő címvédő, Nico Hülkenberg előtt – a dobogóra rajtuk kívül Raikkönen állhatott fel. Tovább tart Romain Grosjean ausztrál átka, hiszen az elmúlt hat esztendőben csak egyszer ért célba, igaz, akkor a második helyen, még 2016-ban – kiesését ismét egy kerék meglazulása okozta, akárcsak tavaly. Rajta kívül a B-ligában 2013 óta először rajthoz álló Daniel Ricciardo, valamint a télen csapatot váltó tavalyi bajnoki ezüstérmes Carlos Sainz esett ki. Ami az újoncokat illeti: Norris a 6., Albon a 8., Giovinazzi a 9., Russell pedig a 10. helyen zárt, míg a visszatérők közül Robert Kubica nem szerzett pontot, Danyiil Kvjat viszont egy erős ötödik hellyel, no meg az immár 1 pontot érő leggyorsabb körrel vétette magát észre.

magnussen-melbourne-2019

Ezúttal fennmaradt a kerék: Magnussen 2018 után ismét a leggyorsabb volt Ausztráliában, ami a győzelmet jelentette számára


A Haas erős időmérős tempója Bahreinre is megmaradt, ezúttal Magnussené lett a pole Sainz előtt, míg Grosjean a harmadik helyről indulhatott – volna, ha nem büntetik meg Norris feltartásáért. A spanyol a rajtnál átvette ugyan a vezetést, de hamarosan defektet kapott, előkészítve ezzel egy újabb nullázást, míg Magnussen nem tudta vasárnapra átmenteni szombati formáját. A verseny utolsó harmadában úgy tűnt, hogy a Renault kettős győzelemmel veheti át a vezetést a tabella élén, de Ricciardót előbb Norris, majd Raikkönen is megelőzte, ezt követően pedig jött az igazi dráma: négy körrel a leintés előtt az élen álló Hülkenberg autójában az erőforrás megadta magát, majd másodpercekkel később Ricciardo is leparkolta autóját néhány méterrel odébb. A győzelem a mindössze második versenyét teljesítő Lando Norris ölébe hullott, akit a biztonsági autó mögött Raikkönen és Albon kísért el a kockás zászlóig. A Racing Point újabb negyedik helyett szerzett, ezúttal Pereznek köszönhetően, Kvjat kettőből kettőnél járt már a leggyorsabb körök tekintetében, Robert Kubica pedig megszerezte első pontját.

alonso-2019-bahrein

A tavaly még a B-ligában versenyző Alonso a helyszínen szurkolta végig Norris első győzelmét

A két forduló után Grosjeannal és Sainzcal egyetemben nulla egységgel szerénykedő Ricciardo aztán Kínában végül feliratkozott a pontszerzők közé, méghozzá nem is akárhogy: az ausztrál hatalmas csatában, négy ezred előnnyel szerezte meg a rajtelsőséget csapattársa, Hülkenberg előtt, s a versenyen is győzni tudott az őt az egészen versenyen árnyékként követő Perezt maga mögött tartva. A Renault öröme így sem lehetett teljes, hiszen Hülkenberg ismét nem ért célba motorhiba miatt, ezzel a franciák három futam alatt négy kiesésnél jártak. Kimi Raikkönen Kínában újabb harmadik helyet szerzett, ezzel pedig átvette a vezetést a tabellán, míg a Bahrein után az élen álló Norris alaposan visszaesett: az ezúttal csak a középmezőnybe kvalifikáló brit a rajtot követően csetepatéba keveredett Kvjattal és Sainzcal, aminek következtében végül csak a spanyol ért célba – ő is csupán a nyolcadik helyen, de legalább megszerezte első pontjait, az ötödikként záró Grosjeanhoz hasonlóan. Feltétlenül ki kell még emelni az újonc Albont, aki szerencsés bahreini dobogója után ezúttal negyedik lett, értékes pontokat szerezve a Toro Rossónak, míg a leggyorsabb körért járó egység ezúttal Strollé lett.

ricciardo-china-2019

Az imák meghallgattattak: Ricciardo Kínában megtörte a pechszériát

Két héttel később a bakui pálya vitathatatlan királya, Sergio Perez ismét megmutatta, hogy Azerbajdzsánban nincs ellenfele: négy év alatt a harmadik győzelmét és a harmadik pole-ját érte el itt (tegyük hozzá a rend kedvéért, 2016-os rajtelsőségét végül nem tarthatta meg). A kiállásokat leszámítva a mexikói versenyző rajtcél-győzelmet aratott, miután a csak ötödikként záró Raikkönen idén először leszorult a dobogóról, a bajnoki vezetést is átvette a finntől. A kitűnő második rajthelyre kvalifikáló Kvjat versenye szomorú véget ért: egy elhibázott előzést követően Daniel Ricciardo beletolatott az autójába, ami mindkettőjük kiesését jelentette, így az ausztrál csak a 7., az orosz pedig csupán a 9. helyet foglalja el jelenleg a tabellán. Náluk is rosszabb azonban Grosjean helyzete: a francia négyből a harmadik műszaki hiba miatti búcsúját könyvelte el, így csupán a két Williams-pilóta áll mögötte a pontversenyben. Az egyik patinás angol csapat tehát szenved, a másik viszont remekelt a bakui utcákon: Lando Norris a második, Carlos Sainz pedig a harmadik helyen ért célba – a brit ráadásul a leggyorsabb kört is behúzta –, így a hatodikról a pontverseny harmadik helyére ugrottak előre. Az élen azonban a tavalyi újjáalakulást követően ismét a néhai Force India, a Racing Point csapata áll a konstruktőrök között, köszönhetően Perez remeklésének, s Stroll egészen jó szereplésének.

perez-2019-baku

Rózsás hangulatban: az első idei győzelem Bakuban született meg Perez és a Racing Point számára

A négy különböző autóval négy különböző győztest hozó első négy futam után Spanyolországban ismét változtak az erőviszonyok: a bajnoki éllovas Sergio Perez csak a mezőny második felébe kvalifikált, miközben a Haas az évnyitóhoz hasonlóan kisajátította az első sort. A pole-ról mindössze 11 ezreddel lemaradó Kevin Magnussen a hajrában előzte meg csapattársát a Lance Stroll és Lando Norris ütközése miatti safety car-periódus után, sőt Romain Grosjean még a dobogóról is lecsúszott – a szezont pocsékan kezdő Carlos Sainz egy második hellyel folytatta felzárkózását, míg Danyiil Kvjat idén először pezsgőzhetett. Norris kiesése, Raikkönen 8. és Perez 9. helye azt eredményezte, hogy átrendeződött a bajnokság: Magnussen második győzelmével visszatért az élre.

 sainz-barcelona

Sainz addigi legjobbját érte el hazai pályán a 2. hellyel

A Haas időmérős remeklése Monaco utcáin is folytatódott, Magnussen maga második, csapata negyedik rajtelsőségét szerezte Ricciardo és Kvjat megelőzésével. A szezont erősen kezdő Perez és Raikkönen ismét betliztek, de a mexikói még 7. helyével is visszavette a vezetést a tabellán a pole-ját rettenetes versenytempóval mindössze a 9. pozícióra váltó Magnussen ellen. Sainz egy 3. és egy 2. pozíció után megszerezte első győzelmét, így a tragikus szezonkezdés ellenére felzárkózott az élmezőnyre, míg a Kvjat, Albon sorrendben kettős dobogót ünneplő Toro Rosso a konstruktőrök között a második helyre ugrott fel a McLaren mögé – a Racing Point pedig visszaesett harmadiknak.

str-monaco

A monacói kettős dobogóval a bajnokság második helyére tört előre a Toro Rosso

Kanadában a Ricciardo kínai győzelmét leszámítva eddig csak botladozó Renault végre olyan teljesítményt nyújtott, ami egy gyári csapathoz illik. Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg kisajátították az első sort, bő fél másodpercet adva a legközelebbi üldözőnek, Lando Norrisnak, s a versenyen se engedtek mást a húsosfazék közelébe. Stroll hazai versenyén szerezte meg idei első dobogóját, az ezúttal hatodikként záró Perez pedig továbbra is őrizte a bajnoki vezetést – ebben nagy segítségére volt az is, hogy Norris autója a verseny elején lángra kapott. A másik McLaren nagy felzárkózást mutatott be: miután a rajtot követően egy kényszerű kiállás a mezőny végére taszította vissza, Carlos Sainz az ötödik helyre zárkózott fel Kvjat mögé.

ricciardo-canada

Ricciardo idei második győzelmét ünnepelhette a Renault eddigi legjobb hétvégéjének végén

A spanyol teljesítménye a következő hétvégén, Franciaországban vált igazán értékessé, hiszen a szezon során elsőként a maximális 26 pontot szerezve átvette a vezetést a tabellán! A pole-ból induló Norris kísérte volna csapattársát a célba, ám az utolsó körben nehézségei támadtak, Ricciardo megelőzte őt, ám manőverét szabálytalannak minősítették, így be kellett érniük a 4. és az 5. hellyel. Raikkönen és Hülkenberg köszönték a lehetőséget, s ők kortyolhatták a pezsgőt Sainz két oldalán – ennél többet nehéz mondani a szezon egyik legunalmasabb versenyéről. A spanyol a szezon harmadik duplázója lett, s úgy vezette a bajnokságot nyolc futam után, hogy három verseny elteltével még csak 4 pont szerepelt a neve mellett.

sainz-french

Sainz a nyolcadik hétvégén vette át a vezetést a pontversenyben

Sainznak a következő hétvégén az is belefért, hogy kikapjon csapattársától, Lando Norristól, aki Kevin Magnussen váltócsere miatti büntetése miatt örökölte meg a pole-t a meglepően jól szereplő Alfákat megelőzve. A spanyol éllovas a mezőny végéről indult alkatrészcsere miatt, de remek tempóban gázolt át a mezőnyön, s a Raikkönen, Giovinazzi kettős előtt ért célba – az olasz így is eddigi legjobbját érte el. Leszerepelt viszont az időmérőt még leggyorsabbként záró Magnussen: idén első pilótaként tiszta versenyben kapott ki egy Williamstől, de Russell balszerencséjére ez sem ért pontot neki.

magnussen-austria

Szenzációs szombat, szomorú vasárnap: a pole-ból induló Magnussen pontot sem szerzett Ausztriában

Következett a németországi káosz, ahol a Sainzot üldöző négyes tagjai közül egyedül Raikkönen szerzett pontot, szám szerint kettőt. Nico Hülkenberg óriási győzelmi esélyt dobott el a vizes pályán, a taktika pedig az eddig jobbára csak epizódszerepet játszó Kvjatnak és Strollnak jött ki a legjobban – az orosz az utolsó zöld zászlót követően előzte meg a kanadait, ezzel karrierje 62. nagydíján végre valahára megszerezte első győzelmét. Sainz lett a harmadik, jó napja volt a Haasnak, hiszen Spanyolország óta nem zártak ennyire erős futamot, de talán náluk is boldogabb volt a Williams, hiszen az addigi 11 pontjukat kis híján megduplázták, miután Kubica és Russell a 7–8. pozícióban futott be – igaz, ehhez az Alfa Romeók utólagos büntetése is kellett, ami különösen a bajnoki második helyezett Raikkönennek került sokba.

kvjat-german

Vízen járt az orosz: Kvjat 62. nekifutásra megszerezte első futamgyőzelmét

A nyári szünet előtt utoljára Magyarországon adott randevút egymásnak a mezőny, ahol George Russell a Williams eddigi legjobb időmérős szereplésével vétette észre magát, hiszen a 9. rajtkockába kvalifikált. Az első rajtsort kisajátította a McLaren, Lando Norris Ricciardo után másodikként érte el a három rajtelsőséget a szezonban. A startnál aztán már nem tudott bajnoki listavezető csapattársa előtt maradni: Sainz szenzációsan rajtolt, a többiek pedig csak bottal ütötték a nyomát, s idei negyedik futamgyőzelmével tovább növelte előnyét a tabella élén. Kimi Raikkönen csendes verseny végén szerzett újabb dobogót (szám szerint már a hetediket), míg Norris a rajtelsőséget harmadik pozícióra váltotta. A futam egyetlen kiesője Romain Grosjean lett műszaki hiba miatt, aki 12 versenyből már hatodszor nem ért célba.

russell-hun

Az időmérő észrevétlen sztárja: Russell a 9. helyre lőtte a Williamst a rajtrácson

A szünet során a Toro Rossónál versenyzőcsere történt, mivel Alexander Albont elvitték a B-ligából, a helyét pedig a fél év után visszatérő Pierre Gasly foglalta el. A rajtsorrend kiszámításához komoly matematikai műveletek szükségeltettek, hiszen a mezőny közel fele, hat pilóta is büntetést kapott, köztük az első két helyre kvalifikáló Renault-versenyzőket, így végül az első sorba Raikkönen és Perez, a másodikba pedig a két Haas állhatott fel. Utóbbiak szokás szerint elsüllyedtek a mezőnyben, míg Raikkönen a rajtnál került bajba, miután Perezzel csatározott. A mexikói az első kiállásokig vezetett, akkor viszont Norris vette át a vezetést, aki egészen az utolsó körig őrizte is azt. De csak addig: a McLaren néhány kilométerrel a leintés előtt megállt alatta, pár pillanattal azt követően, hogy Giovinazzi dobogós helyről falnak vágta az autóját – az olasz karrierje első pódiumát szalasztotta el. A kaotikus utolsó pillanatoknak a bajnokság hatodik helyén álló Perez idei második győzelmét, míg Kvjat és Hülkenberg dobogós helyeket köszönhetett. Gasly egy negyedik hellyel tért vissza, Russell zsinórban negyedszer szerzett pontot, a bajnoki listavezetőnek viszont szörnyű napja volt: Sainz mindössze egyetlen kör megtétele után esett ki a versenyből.

norris

Az év egyik legnagyobb drámája: Norris az utolsó körben bukta el a spái győzelmet

A listavezető kálváriája Olaszországban is folytatódott, idei negyedik nullázását egy elhibázott kerékcserének köszönhette. Monzában a Renault autója viselkedett a legjobban: Ricciardo szezonbéli negyedik pole-ját harmadik győzelmére váltotta, s miután csapattársa, Hülkenberg behúzta a második helyet, a franciák visszavették a konstruktőri tabella ezüstérmes pozícióját. Ricciardo a leggyorsabb kört is megszerezte, a szezon során elsőként érve el mesterhármast, a bajnokságban pedig a harmadik helyre jött fel a versenyt a dobogó alsó fokán záró Perez mögé. Két versenyző is beállította karrierje legjobb helyezését: Giovinazzit a negyedik, Russellt pedig a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló.

hulk-monza

Hülkenberg nem sokáig vezetett: esélye sem volt csapattársával szemben

Szingapúrba érkezve Sainz roppant eltökélt volt, hogy a két nullázás után megerősíti vezető pozícióját a tabella élén: 181 egységgel vezetett ekkor, Perez 145, Ricciardo 140, Norris 138, Raikkönen 135 ponttal követte. A spanyol remek formában kezdte a hétvégét, hiszen megszerezte idei első rajtelsőségét – legutóbb ez még a Renault-val sikerült neki a tavalyi magyar hétvégén. Hülkenberg folytatta időmérős remeklését, hiszen zsinórban harmadszor zárt az első két helyezett között, míg a második sorba kevéssé meglepő módon Norris, és annál nagyobb meglepetésre Giovinazzi állhatott fel. Sainz és Hülkenberg aztán már az első körben összeakadtak egymással, ezzel pozícióba hozva az Alfa Romeo olaszát, aki sokáig vezette is a futamot, de végül a dobogóra sem állhatott fel, nagyrészt a Ricciardóval való ütközésének „köszönhetően” – az előző futam győztese az időmérőről kizárva az utolsó helyről indult, a rajtnál pedig Russell-lel kötött bajuszt. Az összesen három safety cart hozó versenyen a káoszból Lando Norris tudott kiemelkedni, aki feljött a második helyre a tabellán, köszönhetően Ricciardo szenvedésének és Perez műszaki hiba miatti kiesésének. Gasly lett a második ezzel a 2018-as Magyar Nagydíj óta első ízben állhatott dobogóra, Hülkenberg pedig a rajtbaleset ellenére végzett harmadikként. Raikkönen Kvjattal ütközve kiesett, s mivel három futam alatt csak két egységet szerzett, gyakorlatilag kiszállt a bajnoki versenyfutásból.

giov-sing

Giovinazzi remekelt Szingapúrban, de egy ütközés miatt dobogóra sem állhatott

A Szingapúrban csak hatodikként záró Sainz Oroszországban is megszerezte a pole-t, s ezúttal már a maximális 26 pontra is tudta váltani azt – jóval kevésbé sikerült a versenye az ismételten a második helyre kvalifikáló Hülkenbergnek, hiszen csak ötödikként ért célba a május óta ilyen jól nem szereplő Magnussen mögött. A két héttel korábban erős versenyt futó Grosjean a szezon során már hetedszer esett ki, miután a rajtot követően összeakadt Ricciardóval és Giovinazzival, s ez az incidens később az ausztrál versenyének is véget vetett. Ezzel a Sainz mögötti üldözőboly kétfősre szűkült: a másodikként befutó Perez 163, a harmadikként záró Norris 178 egységgel a birtokában üthette bottal a 215 pontos Sainz nyomát.

grosjean-rus

Szocsiban is folytatódott Grosjean rémes szezonja: 15 versenyén hetedszer esett ki

A spanyol pedig nem állt le: Suzukában sorozatban harmadszor is pole-t szerzett, és idén már hatodszor nyert futamot, ezzel 54 pontra hizlalva előnyét. A hétvége nagy vesztese a Renault volt: a franciák két autója csak az ötödik sorba kvalifikált, ennek ellenére nagyot küzdve felértek a 2. és az 5. pozícióba, hogy aztán technikai szabálysértés miatt kizárják őket. A csapatok pontversenyében ezzel a 4. helyre estek vissza, a pilóták tabellájának 4–7. helyén pedig elképesztően szoros harc alakult ki: a 145–145 pontos Raikkönent és Hülkenberget a 144–144 egységgel álló Ricciardo és Kvjat követte. A Renault büntetését követően Gasly lépett előre a második helyre, majd következett a két Racing Point, méghozzá Perez, Stroll sorrendben.

gasly-japan

Gasly visszatérése után másodszor lett dobogós Suzukában

Sorozatban elért negyedik pole-jával Sainz Mexikóban beérte Ricciardót a vonatkozó ranglista élén, a McLaren örömét (és az első rajtsort) ismét Norris tette teljessé, míg a második sorba a Toro Rossók állhattak fel. A balsors (egy hibás kerékcsere képében) ezúttal a britet érte utol, de csapattársa sem járt sokkal jobban: a wokingiak taktikája nem működött, így a spanyol a hetedik helynek is örvendhetett, no meg annak, hogy előnyéből 43 egység megmaradt az idén harmadszor nyerő Perezzel szemben. Ricciardo másodikként futott be, miután a kemény gumikon rajtolva előretört a hetedik rajthelyről, míg a harmadik pozíció sorsa csak az utolsó kanyarban dőlt el, miután Kvjat belelökte az addig ott haladó Hülkenberget a falba, amiért megbüntették, így csapattársa, Gasly örökölte meg a dobogó alsó fokát.

perez-mex

Extázis Mexikóban: Perez végre megnyerte hazai versenyét

Austinban Sainz a B-ligában emberemlékezet óta nem látott módon sorozatban ötödik pole-ját is megszerezte, s ismét csak Norris volt az egyetlen, aki fél másodpercen belülre tudott kerülni hozzá képest. A spanyol aztán már a rajtnál pozíciókat veszített, de Norris sem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel, hiszen Ricciardo hamarosan átugrotta őt, és idei negyedik győzelméig száguldott. Őt követte a két McLaren Norris Sainz sorrendben, s bár Perez ötödikként futott be (Hülkenberg is megelőzte őt), a mexikói maradt az egyetlen, akinek volt még matematikai esélye befogni Carlos Sainzt. A McLarent pedig már senkinek: a tavaly csak negyedikként záró wokingi istálló fölényesen lett konstruktőri világbajnok.

norris-usa

A McLaren Amerikában biztosította be a konstruktőri címet

Bajnokavatásra készült a mezőny Brazíliában, ennek elodázásához Perez győzelmére és Sainz betlijére lett volna szükség, s a mexikói előtt halvány reménysugár fel is villant azzal, hogy a pontverseny éllovasa mért kört sem tudott megtenni az időmérőn, de nem tudott élni az eséllyel, hiszen ő maga is csak a kilencedik pozícióba kvalifikált. A Q3 végén Pierre Gaslynek jött ki legjobban a lépés, így a 2018-as Bahreini Nagydíj óta első pole-ját szerezte, s a versenyen sem lehetett megállítani, s megérdemelten szerezte meg idei első győzelmét – ezzel nyolc futam alatt ugyanannyi pont, több pole, győzelem és dobogó került a neve mellé, mint Alex Albonnak tizenkettő alatt. A bajnokavatás pedig méltóra sikerült: Sainz az utolsó rajtkockából a második helyre tört előre, míg a verseny két hősének árnyékában Kimi Raikkönen állt, aki csapattársát nyolc tizeddel előzte meg, s Magyarország óta először tért vissza a pódiumra.

 sainz-brazil

Nincsenek rá szavak: Sainz az utolsó helyről tört előre a másodikra, így lett világbajnok

szezonzáróra a bajnoki második hely kérdése nyitva maradt mind a pilóták, mind a konstruktőrök között: Perez 219, Norris 214, Ricciardo 197 egységgel állt ekkor, míg a csapatversenyben a Renault 366-tal, a Toro Rosso 362-vel, a Racing Point pedig 358-cal várta Abu Dhabit. A pole-t megszerezte ugyan Norris, és a hajráig úgy tűnt, kettős győzelmet arat a McLaren az egyéni bajnokságban, ám az utolsó pillanatokban Perez megelőzte őt, így a mexikói stílszerűen, győzelemmel húzta be a bajnokság második helyét, a 2016-os és 2017-es bajnok ezzel megismételte tavalyi szereplését. A Racing Pointnak viszont nem lett meg az ezüstérem, Stroll ugyanis műszaki hiba miatt kiesett. Danyiil Kvjatnak is volt oka az örömre: idei ötödik dobogója azt jelentette, hogy a szezon első felében bajnokesélyesnek tűnő Kimi Raikkönent és a bajnokságból távozó címvédőt, Nico Hülkenberget is átugorva felért az ötödik helyre.

kvyat-abu

Kvjat a szezonzárón kettőt előzött a pontversenyben

Carlos Sainz karrierje első bajnoki címével zárult tehát a bajnokság, a spanyol fantasztikus nyári hadjárata után tulajdonképpen esélye sem volt senkinek megfogni őt. A leggyorsabb köröket leszámítva minden fontos mutatóban ő végzett az élen, s a McLaren tempója is kiemelkedő volt. A Renault-val és a Racing Pointtal szoros csatát vívó Toro Rossónál a sebességbéli hiányosságokat a kitűnő megbízhatóság pótolta, míg az Alfa, a Haas és a Williams csapata között az erősorrend több mint egyértelmű volt.

hulk-abu

Dicstelen búcsú: a tavalyi bajnok győzelem nélkül távozik

A bajnokság végeredménye:

pilotak-stat

A konstruktőri bajnokság végeredménye:

 konstr-stat

Az idény statisztikái:

stat

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: