Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. február 27. szombat
F1

Sainz: Lando úriember volt úgy is, hogy el kellett engednie

Carlos Sainz saját elmondása szerint azt is tökéletesen megértette volna, ha csapattársa nem tud igazán örülni az ő dobogójának, ugyanis Norris ezért be lett áldozva. Végül ennek ellenére mindenki boldog tudott lenni.

Ahhoz, hogy a mezőny legvégéről nekivágó Carlos Sainz dobogós lehessen Interlagosban, csapattársának, Lando Norrisnak is el kellett őt engednie. Akkor Norris elég ingerülten fogalmazott a döntéssel kapcsolatban: „Nem mintha döntéshelyzetben lennék, kib.szott lassú vagyok!” Sainz végül Lewis Hamilton büntetésének köszönhetően ért fel (utólag) a dobogó legalsó fokára, és értékelte a csapattárs gesztusát.

„Lando egész nap úriember volt, meg kell mondanom” - dicsérte a csapattárs mellett jó barátot is, Lando Norrist Sainz. „Még akkor is tudott mosolyogni, amikor biztos vagyok benne, hogy nem volt neki egyszerű ezt elviselni. De tudott örülni a csapatnak és nekem, ezt pedig nagyon jó volt látni. Még ha egy gyereknek is néz még ki, igazi úriember volt!”

00119026_082



Sainzot az sem zavarta különösebben, hogy nem volt éppen álomszerű az, ahogy dobogós lett. „Nyilván mást képzeltem előzetesen első dobogós élménynek, de soha nem fogom elfelejteni. Nagyon hosszú várakozás előzte meg ezt, legalábbis én mindenképp annak éreztem. Amikor viszont megbüntették Lewist, tudtam, hogy megvan a dobogó, én a magam részéről biztos voltam benne, hogy betartottam a sárga zászlós szabályokat. Nyilván minél előbb jó lenne egy rendes dobogó is, de azzal, hogy ott voltam, hatvan-hetven emberrel együtt ünnepelve azt, és még pezsgő is volt... Bírom Maxot és Pierre-t, de a csapatomat is, így pedig nagyon jó volt velük is megosztani a dobogót.”

Sainz a szezonzáró hétvégét azonos pontszámmal kezdheti Pierre Gaslyval, ők, valamint Alex Albon versenyeznek a vb-összetett hatodik helyéért. „Érdekes a csata, az egyszer biztos. Számomra már szinte önmagában az siker, hogy egyáltalán olyanokkal harcolhatok, akik Red Bullt vezettek idén, ez ugyanis azt jelenti, hogy a csapat nagyszerű munkát végzett az egész szezon során. Ennek köszönhetem ezt a lehetőséget. Viszont ha már a lehetőség ott van, éljünk is vele.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?