Kerékcsere
Norris önhibáján kívül bukott pontokat
Hiába vezetett hazai közönség előtt is kiválóan a brit újonc, a rosszul megválasztott stratégia ugyanúgy kiszúrt vele, mint Valtteri Bottasszal. Végül még a pontszerző helyekről is lecsúszott.
részletekHa Bottas a rajtnál visszaesik, nyerhetett volna
A Mercedes olyan stratégiát alkalmazott Nagy-Britanniában, amiből Valtteri Bottas csak vesztesként jöhetett ki. De ezt jó előre elhatározták, mivel eleinte kizárták az egy kiállás esélyét.
részletekHamilton megint felülbírálta csapatát
Nem először fordul elő, hogy Lewis Hamilton nem engedelmeskedik a Mercedes kérésének. Ezúttal egy második bokszkiállásra hívták volna ki, de a brit nem akart felesleges kockázatot vállalni.
részletekKubica úgy érzi, Russell részesült előnyben
A nyolc év után visszatérő lengyel pilóta Monacóban előrébb autózott, mint csapattársa, mégis George Russellt hívta ki előbb a csapat, pedig elvileg fordítva kellett volna lennie. Kubica nem érti a dolgot.
részletekVettel a szerelőkért aggódott
A kerékcsere után Max Verstappen és Valtteri Bottas autója összeért a szűk bokszutcában, amiért a holland büntetést is kapott. Közvetlenül mögöttük nézte végig az esetet Sebastian Vettel.
részletekHamilton: Döntöttem, ütközés, vagy győzelem
Évek óta láthatjuk, hogy Monacóban mindennél többet számít a pályán elfoglalt helyezés. A rossz gumiválasztás ellenére Lewis Hamilton behúzta a győzelmet, mindent egy lapra tett fel.
részletekFerrari: Nem volt rossz Leclerc stratégiája
Az Azerbajdzsáni Nagydíj egyik legtöbb vitát kiváltó eseménye Charles Leclerc eltolt kerékcseréje volt, amiért komoly hátrányt szedett össze. A csapatfőnök szerint viszont nem volt hibás az elképzelés.
részletekLeclerc hiába vezetett, nem működött a stratégia
A Ferrari monacói pilótája már szombaton leírta esélyei nagy részét Bakuban. A versenyen egy ideig felcsillant a remény akár a győzelemre is, de végül a csapat eltolt stratégiája nem működött.
részletekA Haas direkt ráment a kerékcserékre
A tavalyi szezonnyitón két orbitális bokszutcai bakinak köszönhetően rengeteg pontot bukott a Haas-Ferrari. Nem feledték a csapatnál a tavalyi fiaskót és kétszer annyit gyakorolták a kerékcseréket.
részletekA kerékcserék bajnoki helyezést dönthetnek el
A téli szünetben sem pihennek a Formula-1-es kerékcseréket végző szerelők, ráadásul már csak két hónap választ el minket a 2019-es szezon kezdetétől. Néhány elrontott bokszmunka bukást is hozhat.
részletekA Ferrarié az idei leggyorsabb kerékcsere
2018-ban a leggyorsabb bokszkiállást a Ferrari-szerelők teljesítették, de a bajnokságot ebben sem nyerték meg. A Mercedes és a Williams sokat rontott, a Red Bull és a Sauber hatalmasat fejlődött.
részletekA McLaren esélytelenül körözgetett Brazíliában
Korábban győzelmekért harcoltak, most pedig a kék zászlós jelzés figyelmen hagyása miatt büntették a McLareneket Interlagosban. Alonso szerint semmilyen stratégia nem segített volna rajtuk.
részletek