DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ha Bottas a rajtnál visszaesik, nyerhetett volna

A Mercedes olyan stratégiát alkalmazott Nagy-Britanniában, amiből Valtteri Bottas csak vesztesként jöhetett ki. De ezt jó előre elhatározták, mivel eleinte kizárták az egy kiállás esélyét.

Lewis Hamiltonnak, amellett, hogy remekül vezetett hazai közönség előtt és szerezte meg nyolcvanadik futamgyőzelmét, kétszer is szerencséje volt a bokszkiállásokat tekintve Silverstone-ban. A számára szerencsés időpontban a pályára küldött biztonsági autó alatt ejthette meg első és egyetlen kerékcseréjét, amikor megkapta a kemény keveréket.

A futam előtt még nem tudták előre, hogy nem is kell többször kiállnia, a Mercedes stratégái és a pilóták is úgy vélték előzetesen, hogy az egykiállásos stratégia kivitelezhetetlen, szükség lesz a két kerékcserére. Erre fázott rá Valtteri Bottas, mivel a közepes keverékkel teljesített első etap után újra közepeseket kapott, így viszont a szabályok szerint egyértelművé vált, hogy a finnek még legalább egyszer be kell mennie a bokszba új abroncsokért.

Mindent előre eldöntöttek és a pályán elfoglalt pozíciójuk alapján alakították a versenyzők taktikáját. Nem a Mercedes szúrt azonban ki tudatosan Bottasszal, jó előre megbeszélték a bokszkiállási stratégiát, igaz, végül Lewis Hamilton szembement a csapat kérésével és nem állt ki másodszor kereket cserélni. Ő megtehette, csapattársának nem volt erre lehetősége. Alakulhatott volna fordítva is.

Előre elhatározták, hogy a második helyen haladó pilóta alternatív stratégián lesz


„Meg akartuk osztani a stratégiát a két autó között, egyikünk a második etapot kemény keverékkel teljesítette, de akkor még az volt az ötletünk, hogy közepes-kemény-közepes lesz a sorrend, két kerékcserével. Úgy gondoltuk, hogy kizárt dolog egyetlen cserével végigfutni a versenytávot, ebben pedig nagyot hibáztunk. Messze a leggyorsabb stratégiának bizonyult a közepes-kemény formáció. A futam előtt azt hittük, ez jóval lassabb lenne” – magyarázta Valtteri Bottas.

A csapatfőnök is megerősítette ezt. „A délelőtti stratégiai megbeszélésen döntöttünk arról, hogy a pályán másodikként futó pilóta eltérő boksztaktikával megy majd. Nem akartuk végig ugyanazon a gumin hagyni őket, nehogy rossz véget érjen a küzdelem. Úgy határoztunk, a második pozícióban haladó versenyző kap a második etapra kemény keveréket. Egyáltalán nem sejtettük, hogy elég lesz egy kerékcsere, akkor még kettővel számoltunk, nem rendelkeztünk elég adattal a kemény abroncsokról” – fogalmazott Toto Wolff.

Az elmondottak alapján, ha a rajtnál, vagy az első körökben Valtteri Bottas visszaesett volna Lewis Hamilton mögé, akkor ő kapta volna a végül nyerőnek bizonyuló stratégiát, a kemény keveréket a második etapra és nem lett volna szüksége harmadik kerékcserére, míg Hamiltonnak igen. Igaz, még így is kicsit kérdéses, hogy miért nem hozták ki Bottast is második cseréjére a biztonsági autós időszakban, de Toto Wolff erre annyit válaszolt, hogy meg lett volna a veszélye annak, hogy esetleg Sebastian Vettel mögé esik vissza a pályán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: