Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. január 24. hétfő
F1

Wolff: Lewis és Valtteri tud tisztán csatázni

A Mercedest irányító Toto Wolff örömmel konstatálta a Brit Nagydíj leintése után, hogy csapata versenyzői élvezetes, de sportszerű küzdelmet tudtak vívni egymással a futamon, ellenben másokkal…

Spielberg után Silverstone-ban is csata zajlott a győzelemért az első két helyen haladó pilóta között, ezúttal viszont a verseny legelején, amikor Lewis Hamilton négy körön át komoly védekezésre késztette csapattársát, Valtteri Bottast, mielőtt a páros egy látványos oda-visszaelőzést is lezavart egymás között. A csapatvezető örül, hogy pilótái koccanás nélkül abszolválták a csatát, ellenben például Sebastian Vettel és Max Verstappen futamon látott ütközésével, amire kimondatlanul utalt is a sajtótájékoztatón, amelyen a formula.hu is részt vett.

f1-silverstone-sunday-164



„Pontosan erről egyeztettünk délelőtt, hogy nem akarok elmérgesedett csapaton belüli harcot látni. Lewis és Valtteri számtalan alkalommal bizonyították már, hogy tudják, hogyan kell versenyezni, a pályán és azon kívül is tisztelik egymást. Amikor másik csapat pilótája ellen versenyeznek, akkor persze lehet ezt egy másik szintre emelni. Úgy gondolom, nagyon jó, szórakoztató csata folyt kettőjük között, kemény védekezést láttunk, de nem voltak piszkos játszmák. Néhány más pilótától viszont láthattunk olyan dolgokat, amelyek határozottan piszkosak.”

A két Mercedes-pilóta küzdelmét azonban végül nem egy előzés, hanem a taktikákba belezavaró biztonsági autó döntötte el. Hamilton Bottas kerékcseréje után még várt néhány kört a sajátjával, amit szerencsés módon éppen akkorra időzíthetett, amikor Antonio Giovinazzi kiesése után a pályára hajtott a safety car, így nemcsak átvette a vezetést, de stratégiai előnybe is került csapattársával szemben, akinek a gumiválasztása miatt később még egyszer a bokszba kellett hajtania. Wolffot kérdőre vonták a sajtótájékoztatón, hogy miért nem hívták ki Bottast is rögtön akkor második kerékcseréjére, hogy kemény keverékeken egyenlő feltételek mellett folytathassák a harcot Hamiltonnal.

„Abban a pillanatban két érvünk volt ez ellen: egyrészt akkor még mindig nem voltunk meggyőződve afelől, hogy az egykiállásos taktika működhet, másrészt pedig fennállt a veszélye, hogy Sebastian mögé kerül a pályán” – érvelt a szakvezető. „Ezért úgy gondolom, helyes döntés volt, hogy nem hívtuk ki őt, mindazonáltal el kell mondanom, hogy Valtteri ragyogó versenyt futott, ő is ugyanúgy megérdemelte volna, hogy megnyerje a futamot, de a stratégiával és a biztonsági autóval most nem volt szerencséje.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: