DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ferrari: Nem volt rossz Leclerc stratégiája

Az Azerbajdzsáni Nagydíj egyik legtöbb vitát kiváltó eseménye Charles Leclerc eltolt kerékcseréje volt, amiért komoly hátrányt szedett össze. A csapatfőnök szerint viszont nem volt hibás az elképzelés.

Az időmérő edzés második szakaszában hibázó monacói a közepes keveréken rajtolhatott Bakuban, míg a legfőbb riválisok a lággyal indultak. A verseny első periódusában Leclerc kitűnő tempóval jelentkezett, a gyenge rajt ellenére folyamatosan elfogyasztotta az ellenfeleket és már a vezető hármasra közelített (igen nagy tempóban), amikor azok kiálltak kereket cserélni.

Mivel két különböző keverékű abroncsot is használni kell egy-egy futamon, így a fiatal Ferrari-pilóta számára nem volt opció, hogy ismét közepest tegyenek fel neki, de egy ideig még a használt gumikon is rettentően gyors volt, egy esetleges kerékcserével minimum csapattársa közvetlen közelébe, valószínűleg még elé is jöhetett volna.

Viszont kénytelenek voltak lényegesen hosszabbra nyújtani az első etapot, mivel a lágy keverék nem bírta volna ki a futam második felét. A verseny előtti megbeszélésen is így állapodtak meg a csapatnál. „Így beszéltük meg a futamot megelőzően, hogy ekkorra időzítjük a cserét” – mondta el Mattia Binotto csapatfőnök.

A kerékcsere után egy ideig még Gasly mögé is beragadt Leclerc


„Igen, biztosan lett volna más típusú, kockáztató stratégia, például jóval korábban kiállni cserélni, de utólag visszanézve természetesen mindenki sokkal okosabb. Az egyik lehetőség ez volt, hogy sokáig elhúzni a közepes keveréken minél kisebb tempóvesztéssel. Úgy vélem, összességében semmit nem csináltunk rosszul.”

Charles Leclerc csak a nagy hátrány miatt nem nyomta lágyon, a korábbi hiedelmekkel ellentétben nem szenvedett az új szetten. „Szerintem sokán hiszik azt, hogy szenvedtünk a csere után, de ez nem így volt. Egyszerűen csak nem nyomtam neki annyira és nem próbáltam behozni a lemaradást (ami ekkor már húsz másodperc feletti volt és nem tűnt reményteljesnek utolérni Verstappent sem).”

„Jóval korábban kérdeztem rádión, hogy van-e bármi esélye annak, hogy még egyszer felérjek az élen haladókra, azt válaszolták, hogy nem, mert túl nagy a hátrányom. Onnantól már csak a gumikíméléssel törődtem, de nem ez a valós tempónk, ne nézzük, milyen köröket futottam a lágyakon. Az újabb csere után rámentünk a leggyorsabb körre és az sikerült is” – magyarázta a lassabb tempót Leclerc. Annyi viszont kijelenthető, hogy az első húsz körben nyújtott teljesítményét látva minimum egy dobogó kinézett a monacóinak, végül csak egy ötödik hely jutott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: