DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Leclerc hiába vezetett, nem működött a stratégia

A Ferrari monacói pilótája már szombaton leírta esélyei nagy részét Bakuban. A versenyen egy ideig felcsillant a remény akár a győzelemre is, de végül a csapat eltolt stratégiája nem működött.

Charles Leclerc igazán mérges lehet magára az azerbajdzsáni hétvégén, mivel a pénteki naptól kezdve hatalmas tempót diktált, egyértelműen komoly esélye lett volna a pole-pozícióra, ám az időmérő második szakaszának közepén egy felesleges vezetői hibát vétett, falnak csapta az autóját, így nem vehetett részt a Q3-ban, pedig akkor már olyan idővel rendelkezett, amivel simán be is jutott a döntő szegmensbe.

A kilencedik pozícióból indulva nem lehettek vérmes reményei, bár egy ideig úgy tűnt, a keményebb keveréken rajtolva akár még az első három helyezettre is veszélyes lehet, de végül nem így lett. A Ferrari a végtelenségig elhúzta az egyre csak kopó gumival sokáig az élen haladó Leclerc egyetlen kerékcseréjét, amikor is a leglágyabb abroncsokat kapta meg az utolsó tizenhat körre.

Addigra azonban már csak a negyedik helyen haladt és a csere után még Max Verstappentől is elmaradt jó húsz másodperccel. Ekkor egy komoly felzárkózás helyett a gumijaival szenvedő Ferrari került az egyre hűvösebb pályára, egyáltalán nem tudott közelíteni az élen haladókra Leclerc, sőt, inkább lemaradt tőlük. Az utolsó körökre még egyszer kihozták egy teljesen friss lágy szettért a monacóit és ez a húzás viszont bejött, mivel sikerült megfutnia a leggyorsabb kört és ezzel egy extra pontot bezsebelt az ötödik helyezés mellé.

Leclerc tegnap hibázott, ám a csapat mai taktikája sem működött


Ennél jóval több nézett ki neki ezen a hétvégén. „A hétvégében akadtak pozitívumok is, de sajnos a tegnapi hibámért nagyon megfizettem. Nem nagyon tudtam volna többet elérni akkor sem, ha működik a stratégia – nyilatkozta Charles Leclerc a leintés után.

„Bizonyára oka volt annak, hogy ilyen sokáig kint tartottak. Mielőtt bármit mondanék, meg kell néznem az adatokat, mivel azok jóval beszédesebbek, mint amit én az autóból érzékelek. Amikor Valtteri, Lewis és Seb is elmentek mellettem, akkor már rengeteg időt vesztettem minden körben, ezt meg kell beszélnünk.”

„Az első etapomon nagyon gyors voltam, a második szakaszban kevésbé. Kérdeztem a rádión, hogy van-e esélyem utolérni az előttem haladókat, mivel nem volt, ezért inkább igyekeztem életben tartani a gumikat majd még egyszer cseréltünk a végén és rámentünk a leggyorsabb körre és ez szerencsére sikerült is” – tette hozzá az ifjú Ferrari-pilóta.

„Összességében pozitív versenyt zártunk, nem okolhatom a Ferrarit semmiért, csak saját magamat a tegnapi hibám miatt. Az időmérőn hibáztam, de ebből csak még erősebben térek majd vissza” – tekintett előre Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: