KanadaiNagydíj
Hatalmasat lépett előre a Haas Kanadában
Igaz, az eredményen nem látszott, de a csapat vezetője és Romain Grosjean is azt állítja, hogy rendkívül versenyképesre sikerült a Haas új fejlesztési csomagja, amivel Montrealba érkeztek.
részletekA Red Bull nem változtatná meg Verstappent
Tény, hogy az utóbbi versenyek a fiatal holland zűrös ügyeiről és hibáiról szóltak az energiaitalos alakulatnál, Christian Horner mégsem szeretné, ha pilótája felhagyna stílusával.
részletekFelülbírálnák a kockás zászlós rendszert
Kanadában az egyik beszédtémát a téves leintés szolgáltatta, ugyanis Winnie Harlow egy körrel hamarabb lengette meg a verseny végét jelző kockás zászlót. Az FIA már az alternatívákon töri a fejét.
részletekA Red Bull most elégedett lehet Verstappennel
A Kanadai Nagydíjon végre azt a formáját mutatta Verstappen, amit csapata eddig is várt tőle. Helmut Marko szerint a holland mostani teljesítménye a "hülye kritikusok" száját is befogja.
részletekHamilton: Nem vagyok gyenge fejben
A világbajnok kiűz agyából minden azzal kapcsolatos gondolatot, mely szerint a címvédés – például a Mercedes teljesítménye miatt – meghiúsulhat. Teniszes hasonlattal szemléltette nyerni akarását.
részletekMiért vannak még mindig mormoták a Kanadai Nagydíjon?
A montreali hétvége szabadedzésén Romain Grosjean elütött egyet a védett állatfaj képviselői közül. Charlie Whiting versenyigazgató is beszélt a megoldhatatlannak tűnő kanadai mormotakérdésről.
részletekMegint a Sauber volt a leggyorsabb a bokszban
Monaco után Kanadában is a Sauber tudta felmutatni a leggyorsabb bokszkiállást, igaz, ennek előnyeit nem a végül pontszerző Leclerc élvezhette. A rekord továbbra is a Mercedesé és a Red Bullé.
részletekVilleneuve-öt sérti, hogy apjához hasonlítják Verstappent
Niki Lauda volt az, aki párhuzamot vont az ikonikus kanadai versenyző, a néhai Gilles Villeneuve és Max Verstappen között. A hollandról nem épp jó véleménnyel levő Jacques Villeneuve kiborult ezen.
részletekHülkenberg: Én voltam az igazi futamgyőztes
Egy pályán szerepel, de külön versenyt fut a három topcsapat és a többi istálló, ezért Nico Hülkenberg hetedik helyezését már önálló győzelemként kezeli – a német a „bajnoki címért” is harcban van.
részletekPerez szerint a halo miatt nehezebb előzni
A Monacói után a Kanadai Nagydíj is rávilágított arra a problémára, hogy a jelenlegi Formula-1-es autókkal nagyon nehéz előzni. Sergio Perez szerint ebben a halónak lehet szerepe.
részletekRosberg: Verstappen Hamiltonra emlékeztet
A fiatal hollandot sok kritika érte az utóbbi időben hibái miatt, Kanadában viszont remek teljesítményt nyújtott. Nico Rosberg beszélt arról, miért emlékezteti Verstappen egykori riválisára.
részletekVettel kifakadt a „rövidlátó” kritikusokra
Az év egyik leglaposabb futamát követően a ferraris védelmébe vette az F1-et, szerinte ugyanis más sportágakban is vannak unalmas meccsek, nem lehet minden fordulótól körömlerágós izgalmakat várni.
részletek