KanadaiNagydíj
Most végre megtudhatjuk, mire képes a fejlesztett Ferrari-motor
A Mercedesszel szembeni folyamatos hátrányát előrehozott fejlesztésekkel igyekezett a Ferrari ledolgozni. Ennek egyik eleme a frissített erőforrás, amit azonban eddig nem lehetett jól lemérni.
részletekVerstappen világbajnoki címben gondolkodik
A Red Bull-Honda remekül teljesít idén, de a domináló Mercedest egyelőre lehetetlen legyőzni. Max Verstappen mégsem adta fel azt a célkitűzését, hogy már idén világbajnok lehessen.
részletekStrollt Schumacher versenyzése fogta meg
Nem az első és valószínűleg nem is az utolsó pilóta a Formula-1-ben Lance Stroll, akire a hétszeres világbajnok versenyzése volt a legnagyobb hatással kiskorában. Azóta évek óta a mezőny tagja.
részletekVettel és Leclerc is nagy dobásra számít Kanadában
Toto Wolff úgy fogalmazott, Montreal jellege az ellenfeleknek kedvez, és a Ferrarinál is nagy a bizakodás: a 2018-as nyertes Sebastian Vettel és a tavaly Sauberrel pontot szerző Charles Leclerc egyaránt erős eredményt vár.
részletekÉlete legjobb formájában érzi magát Kvjat
Bizakodva tekint előre a folytatásra az F1-be visszatért orosz: úgy érzi, ő soha nem vezetett még ilyen jól, csapatát pedig minden pályán erősnek tartja, amely képes a középmezőny első helyéért harcolni.
részletekVerstappen: Most a Ferrari is elöl lesz
Monacóban a Mercedes és a Red Bull is gyorsabbnak bizonyult a vörös autóknál, ám Montrealban fordulhat a kocka. Max Verstappen szerint a Ferrari a Mercedesszel lesz harcban az élen.
részletekFerrari: Nem vagyunk elég jók, de még nincs új fejlesztés
Nem szolgált lelkesítő hírekkel a csapat rajongói számára a Ferrarit irányító Mattia Binotto a Kanadai Nagydíj beharangozójában, azt viszont ígéri, hogy az elmúlt hetek hibasorozatát maguk mögött hagyják Montrealra.
részletekIgazán ránk férne már egy izgalmas Kanadai Nagydíj
Volt idő, amikor a montreali hétvége az egyszeri F1-rajongó legédesebb csemegéjét jelentette a szezonban. Az izgalmak azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva mostanában elkerülik a város közepén található Notre Dame-szigetet...
részletekSajtó: A Mercedes-motor már 1000 lóerő felett
Utolsó előnyét is elveszítheti a Ferrari, a Mercedes ugyanis Kanadában beveti továbbfejlesztett erőforrását, amely a hírek szerint már képes 1000 lóerő felett teljesíteni. Eldőlni látszik a szezon.
részletekBinotto bizalma töretlen, hogy a Ferrari még fordíthat
Az olasz istálló csapatfőnöke szerint még akkor sem úszott el minden, ha esetleg Kanadában sem sikerül megváltaniuk a világot. Maranellóban kemény munka folyik a hibák kijavításáért.
részletekEgyre inkább inog Kubica ülése
A napokban pattant ki az a híresztelés, hogy Robert Kubicát Monaco után lecserélik és a Kanadai Nagydíjon már Nicholas Latifié a versenyzői ülés. A tesztpilóta tényleg jön, de még csak egy szabadedzésre.
részletekBottas újoncként gyenge autóval is villantott
Lewis Hamilton mellett nyújtott gyenge produkciója miatt sokan lesajnálják a tapasztalt finnt, pedig pályafutása elején a harmatos Williamsszel is bizonyította, hogy akár a legjobbak közé is kerülhet.
részletek