Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. július 19. péntek
F1

Helyszíni: Még a Francia Nagydíj sajtónapján sem ért véget a kanadai futam

A világ leghíresebb autóversenye, a Le Mans-i 24 órán át tart, a 2019-es F1-es Kanadai Nagydíj viszont majdnem napra pontosan 2 hétig. A futamot leintették ugyan Montrealban, de átvitt értelemben még mindig tart. A Francia Nagydíj helyszínén, Le Castellet-ben legalábbis még mindig ez a slágertéma, ráadásul a Ferrari kérésére pénteken valóban felülvizsgálják a legutóbbi derbin született döntést.

Sejteni lehetett már két hete Montrealban is, hogy az indulatok nehezen csillapodnak majd azután, hogy a sportfelügyelői testület 5 másodperces büntetéssel sújtotta Sebastian Vettelt, aki vezetői hibája után a pályára visszaevickélve került összetűzésbe Lewis Hamiltonnal. Nincs is ezen mit meglepődni: bár a győzelem sorsát eldöntő büntetéshez a német versenyző hibája vezetett, amit nem lehet megkérdőjelezni, mégis túlságosan szigorú és álságos a szankció, miközben mindig, mindenki arról papol, hogy izgalmasabbá kéne tenni az F1-es futamokat.

Arra feltétlenül jól volt ez az eset, hogy rávilágítson: talán túlságosan is agyon van szabályozva a versenyzés és jó lenne, ha a pilóták szabadabban csatázhatnának egymással, de hogy mennyire összetett a probléma, azt jól szemléltette, hogy a versenyzők zöme még két héttel az eset után sem tudott egyértelműen állást foglalni. A túlnyomó többség abban egyetért, hogy a büntetés túl szigorú volt és sokkal inkább sima, verseny közbeni incidensnek kellett volna minősíteni a történteket, ugyanakkor – a közvéleménnyel ellentétben – a sportfelügyelőket nem ostorozzák. „Szerintem néha már ők maguk sem tudják, hogyan döntsenek, mert minden le van írva a szabályokban, de nem könnyű eldönteni, hogy ez vagy az eset most ide vagy oda tartozik” – mondta az üggyel kapcsolatban a Haas pilótája, Romain Grosjean. Carlos Sainz tisztábban fogalmazott: „Meglátásom szerint nem kellett volna büntetni, de a szabály le van írva, a sportfelügyelők pedig nem tettek mást, mint alkalmazták a szabályt. Nem értem azokat a kritikákat sem, amelyet ők kaptak az utóbbi napokban, hiszen semmi mást nem tettek, csak próbálták végezni a dolgukat. Van egy szabály, amelyet alkalmazniuk kellett és megtették. Ami történt, az szerintem a stewardok hibája, nem Seb hibája és szerintem nem is Lewis hibája. Egyszerűen van egy szabály, amelynek szerintem nem kellene lennie, ráadásul ez túl drasztikus és nem illeszkedik ahhoz, hogy a versenyzésnek keménynek és élvezetesnek kell lennie” – mondta a McLaren-Renault spanyolja.

00119011_001

A sportág irányítói gyaníthatóan érzik, hogy az F1-nek semmiképp sem jó a montreali ügy hatása, így csütörtökön kiderült: helyt adtak a Ferrari kérésének, hogy vizsgálják felül a döntést. Ezzel kapcsolatban pénteken, a Paul Ricard versenypálya sportfelügyelői szobájában tartanak egy meghallgatást: a vörös tábor természetesen örömmel fogadta hírt és a nap folyamán Vettel is jóval felszabadultabbnak tűnt, mint a kanadai verseny leintését követő pillanatokban. „Fogalmam sincs” – felelte a négyszeres vb-első a Ferrari sajtóbeszélgetésén arra a kérdésre, hogy visszakaphatja-e az elvett győzelmet. „Nekem továbbra is az a véleményem, mint két héttel ezelőtt. Meglátjuk, hogy mi történik. Talán tudunk olyan információkat közölni, amely nem állt a stewardok rendelkezésére akkor.”

Vettelt saját bevallása szerint „egyáltalán nem” lepte meg, hogy a sajtóban és a közösségi médiában világbajnokok egész sora állt ki mellette, ugyanakkor kissé pökhendien foglalt állást azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy hallhattunk olyan véleményeket is, amelyek szerint ha nem hibázott volna újra, ahogyan az utóbbi egy évben több ízben is tette, az egész ügy most nem létezne. „Nem akarok mondani semmit erre” – fogalmazott a négyszeres vb-első, aki a tavalyi Belga Nagydíj, azaz 15 futam óta nyeretlen, de mint hangsúlyozta, nem érzi frusztrálnak magát emiatt. „Egyáltalán nem vagyok frusztrált. Vagy annak tűnök? Nem vagyok ez, mert itt nem arról van szó, hogy volt egymás után tizenöt futam, amelyet meg kellett volna nyernünk és egyet sem nyertünk. A tőlünk telhető legjobbat nyújtottuk. Idén eddig két esélyünk volt, Bahreinben Charles erős volt, nekem pedig nem annyira jött ki a lépés, legutóbb pedig én haladtam át elsőként a célvonalon, szóval ez legalább megvolt. Alapvetően elégedett vagyok a versenyeimmel, persze itt-ott lehetett volna jobban teljesíteni, de nem mint mondtam, nem arról van szó, hogy mi voltunk a domináns erő az utóbbi időben és nem nyertünk egy futamot sem” – mondta Vettel.

00119010_876

A négyszeres világbajnok és a Ferrari kanadai jó formája elsősorban arra volt visszavezethető, hog a Gilles Villeneuve pályán sok az egyenes. Hogy mire számít Vettel a Paul Ricardon? Egyelőre maga sem tudja pontosan: „A pálya nyomvonala itt teljesen más. Tudjuk, hogy az autónk az egyenesekben versenyképes, a kanyarokban pedig gyengébbek vagyunk a tapadás miatt. Sok időt nyerhetünk vagy veszíthetünk, attól függően, hogy a pálya melyik részét nézzük. Itt mindenféle kanyarok vannak, köztük sok olyan is, amely kidomborítja majd a gyengeségeinket. Hoztunk néhány fejlesztést, amelyeket ki fogunk próbálni és talán ezek a segítségünkre lehetnek. A holnapi nap fontos lesz, mert megláthatjuk, hogy előre tudunk-e lépni az autóval.”

Miközben az F1-es közvélemény a montreali ügyön rágódik és a pénteki felülvizsgálatra hangol, a címvédő-listavezető Hamilton el sem jött Le Castellet-be csütörtökön. Az ötszörös világbajnok szerdán egy párizsi divateseményen vett részt, a sajtónapi kötelezettségek alól pedig felmentést kért és kapott Toto Wolff Mercedes-főnöktől, hogy elmehessen a divatcézár, a februárban elhunyt Karl Lagerfeld tiszteletére rendezett megemlékezésre. A Mercedesnél csak Valtteri Bottas beszélt, aki a tőle megszokott higgadtsággal mondta a magáét – egyebek mellett azt, hogy szerinte sem helyes agyonszabályozni a versenyzést: „Mint korábban is mondtam, nem az én dolgom ezzel kapcsolatban döntést hozni, de hazudnék, ha nem azt mondanám, hogy örülnék neki, ha szabadabban és keményebben versenyezhetnénk, nem kéne folyamatosan a büntetések miatt aggodalmaskodni. Biztos vagyok benne, hogy az emberek zöme is ezt szeretné” – fogalmazott a finn.

bottas

A nap meglepetését a Renault okozta, akik a hazai versenyre hozták el először a Toyotától vásárolt és éveken át használt motorhome-ot felváltó új mobil komplexumukat. Amolyan franciásan csütörtökön még pakolásztak, keresték a helyét a dolgoknak és nem is nagyon örültek a látogatóknak. Mint a formula.hu megtudta, az új létesítménnyel kapcsolatos alapvető információkat is pénteken kívánják közölni, amikor egyébként egy kisebb nyitóbulit is tartanak majd.

A Paul Ricard versenypálya vezetősége és a Francia Nagydíj szervezőbizottsága egy követendő példával is szolgált a világnak: az illetékesek a környék összes iskolását meghívták a pályára csütörtökön, hogy a gyermekek testközelből is betekintést nyerhessek a Forma-1 csodálatos világába. A paddock, a bokszutca és a garázsok egész nap gyerekzsivajtól voltak hangosak, ezen a napok legfeljebb ők okoztak forgalmi dugót. Az igazi próba holnap következik, amikor a közönség is megindul a helyszínre: ez tavaly megoldhatatlan feladatot jelentett a szervezőknek, akik továbbra is azt ígérik, hogy az azóta megtett intézkedéseknek köszönhetően ezúttal biztosan mindenki időben, nyugodtan kijut majd a pályára. Meglátjuk!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?