DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Döntő erejű bizonyíték lehet Vettelék kezében

Helyszínen tartózkodó kollégánk értesülései szerint olyan bizonyító erejű anyagok lehetnek a Ferrari birtokában, melyeknek hatására megváltoztathatják a Kanadában hozott döntésüket a felügyelők.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kanadai afférja még a mai napig is téma a paddockban, olyannyira, hogy könnyen lehet, hogy még a futam végeredménye is megváltozik a mai napon.

A négyszeres világbajnok német végig Lewis Hamilton előtt autózott Montrealban, azonban a 48. körben elkövetett egy hibát, ami után a versenyfelügyelők úgy ítélték meg, hogy veszélyesen tért vissza a pályára, hiszen Hamiltonnak többször is fékeznie kellett, hogy ők ketten ne ütközzenek össze.

Vettel a verseny hevében arra panaszkodott, hogy nem volt hová mennie, ráadásul a gumija is tele volt porral és fűvel, így teljes mértékben irányíthatatlan volt az autója, mikor visszaesett a pályára. Ma délután, 14:15-kor kezdődik a Ferrari meghallgatása az FIA motorhome-jában.

Vajon Vettelék meg tudják győzni az FIA-t?


A Francia Nagydíj helyszínén tartózkodó kollégánk értesülései szerint a Ferrari olyan bizonyítékot talált, amely megfordíthatja a stewardok döntését, ez pedig alighanem a telemetria lehet. A csütörtöki sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy hozhattak-e jó döntést a telemetria-adatok nélkül a stewardok, mindössze kilenc kör alatt, Vettel csak ennyit mondott: „Majd holnap meglátjuk!”

Ez alapján valószínűsíthető, hogy leginkább a telemetriával próbálják majd meggyőzni a döntéshozókat a Ferrari emberei, a helyi levegőben pedig nagyon is benne van, hogy Sebastian Vettel győztesként távozik majd a meghallgatásról.

Azt is megkérdezték Vetteltől, hogy szerinte módjában áll-e a versenyfelügyelőknek megfelelő döntést hozniuk már a verseny közben, és nem volna-e jobb előbb a pilóták véleményét is meghallgatni: „Nem tudom” – hezitált a német. „De annyi biztos, hogy attól a ponttól megváltozott a verseny menete, nem tudom, mennyire forszírozta ezután Lewis az előzést. Annyi biztos, hogy a csata rendkívül élvezetes volt mind belülről, mind kívülről.”

„Azt nem gondolnám, hogy meg kellene minket hallgatniuk, mielőtt döntést hoznak. Ez egyértelműen a kialakult helyzettől függ. Ha valaki mondjuk, átlépi a sebességhatárt a bokszutcában, akkor nem gondolnám, hogy szükség van ilyesmire. Ez attól függ, mit vizsgálnak éppen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: