Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 26. szerda
F1

Órákig vizsgálták a verseny után, szabályos-e Hamilton autója

Lewis Hamilton ellentmondásos körülmények között nyerte meg a Kanadai Nagydíjat, ám egy ideig az ő elsőségét is övezhette némi aggodalom. A hírek szerint az új hidraulikai rendszerével merültek fel kételyek az FIA-nál.

Bár a fő beszédtémát érthető módon Sebastian Vettel vitatható büntetése szolgáltatta a montreali F1-es hétvége során, ami jó eséllyel a német győzelmébe került, ám a pozícióját végül megöröklő Lewis Hamilton vasárnapja sem volt sétagalopp. Miután a Mercedes hidraulikai hibát talált az autójában a futam előtt, versenyt futottak az idővel, hogy időben kijavítsák a problémát, és még a rajt pillanatában sem lehettek teljesen nyugodtak azt illetően, hogy az autó teljesen egészséges.

hamilton

Végül egy döcögős felvezető kört követően Hamilton gond nélkül végigversenyezte a 70 kört, noha egyes helyszíni újságírók már a rajt előtt arról értesültek, hogy az FIA technikai ellenőrei a leintés után alaposabban szemügyre akarják venni az új hidraulikai rendszert, amit a Mercedes szerelői beépítettek a 44-es autóba a tönkrement régi helyére. Ennek oka az is lehetett, hogy a rajt előtt az idő rövidsége miatt már nem tudták teljes részletességgel ellenőrizni, megfelel-e az elem az előírásoknak, azaz pontosan ugyanolyan specifikációjú-e, mint az elromlott egység. A parc fermé szabályok miatt ugyanis a futam előtt már minden beszerelt elemnek teljesen azonosnak kell lennie a kicserélttel, ellenkező esetben a pilótára bokszutcai rajt vár, ha pedig ez a leintés utáni vizsgálaton derül ki, a kizárás is felmerülhet.

A verseny után a technikai delegáltak alaposan áttanulmányozták Hamilton autójának hidraulikai rendszerét, és a három órával később kiadott közleményben – amelyben a teljes mezőny szúrópróbaszerű átvizsgálásának eredményeit közölték – megerősítették, hogy a 44-es autó hidraulikai rendszere megfelel a sportszabályzat 34.2-es pontjában előírtaknak, azaz nem szabálytalan.

A német Auto Motor und Sport azonban úgy értesült, hogy felmerültek bizonyos aggályok az FIA szakembereiben a vizsgálat során, a korábbi és az új hidraulikai rendszer ugyanis nem voltak százszázalékosan azonosak. Ám mivel a megfigyelt eltérések ellenére arra nem találtak bizonyítékot, hogy az új elem másképpen is működne az elődjénél, ezért szabályosnak ítélték azt.

Az ügyről aligha fog a sajtóértesülésen túl bármi más is napvilágot látni. Egy másik lapnak, a Racernek Toto Wolff csak annyit mondott, a behatóbb vizsgálatot az FIA csak azért kezdeményezte, mert meg akart győzni arról, hogy megfelelően rakták-e össze az új rendszert. Ha tehát a Kanadai Nagydíj végeredménye utólag még változik, az legfeljebb úgy történhet meg, hogy sikerrel jár a Ferrari – cikkünk pillanatában még be sem adott – fellebbezése a Vettelt ért büntetés ellen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?