DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ferrari: Kanada téves képet fest rólunk

Az olasz F1-es csapat szerint a Montrealban elért pole-pozíció és a futamgyőztes tempó hamis képet fest a teljesítményükről, az autó ugyanis még mindig a korábbi hibáival küzd.

Kanadában a Ferrari az idei Formula-1-es szezonja eddigi legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtotta, Sebastian Vettel vezényletével az olasz csapat szombaton behúzta a pole-pozíciót, vasárnap pedig a németet elsőként, csapattársát pedig harmadikként intette le a kockás zászló. Az istálló csapatfőnöke a pozitív végeredmény ellenére az SF90-es hibáit hangsúlyozta ki a kanadai versenyhétvégét követően.

 olle-vettel-kanada1



"Tisztában vagyunk vele, hogy ezen a pályán nagyobb hangsúlyt kap a motorerő, szóval a karakterisztikái miatt inkább Bahreinre hasonlít, mint Barcelonára. Számítottunk arra, hogy közelebb leszünk a Mercedeshez, de arról fogalmunk sem volt, hogy mennyivel" - magyarázta Mattia Binotto.

"A hétvége előrehaladtával, a pályán növekvő tapadással valahogy ellensúlyoztuk a gyengeségeinket, de az autó egy és ugyanaz a Spanyolországban használttal, azóta semmilyen fejlesztést nem vetettünk be. Úgy is mondhatjuk, hogy a gyengéi még mindig ugyanazok. Folytatnunk kell a munkát, mert lesznek még Kanadától eltérő pályák. Küzdenünk kell, kihívás elé kell állítanunk őket."

A Ferrari idei legnagyobb problémája - sok másik csapattal egyetemben - az idei Pirellik működésre bírása. A csapat idei autója nehezen tudja a működési tartományban tartani az abroncsok hőmérsékletét, ezért jelenleg is a konstrukció áttervezésén dolgozik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: