Bokszkiállás
Helyesli a McLaren a kerékcserék lassítását
A McLaren csapatfőnöke egyetért az FIA pénteken kiadott technikai direktívájával, mely a jövőben szabályozza a bokszkiállások menetét. Inkább a biztonság, mint egyetlen baleset.
részletekLelassítja a bokszkiállásokat az FIA
Közzétette legújabb technikai direktíváját az FIA, melyben a legújabb szabályozás ezúttal a bokszutcai munkát érinti. A Magyar Nagydíjtól kezdve búcsút inthetünk a rekordgyors kerékcseréknek.
részletekVerstappen sem érti, hogyan vágott elé Hamiltonnak
A Mercedesnél a fejüket vakarják az első bokszkiállásoknál történt helycsere miatt, de a jelek szerint még a Red Bullnál sem számítottak rá, hogy az egy körrel korábbi csere ennyire hatásos lesz.
részletekEzért nem hívták ki másodszor Verstappent
Helmut Marko szerint csak a szerencsében bízhattak a későbbi győztes Lewis Hamilton második kerékcseréjét követően. Marko azt is elmondta, meddig nem állnak le biztosan az idei fejlesztésekkel.
részletekKiderítette a Ferrari, miért lassúak a bokszban
Idén több alkalommal is rengeteg időt veszítettek a kerékcseréknél az olaszok pilótái: az esetek többsége egy konkrét hibára vezethető vissza a Scuderia autók működtetéséért felelős főmérnöke szerint.
részletekHamilton rühelli az egykiállásos versenyeket
A hatszoros világbajnok szerint nem szabadna előfordulnia olyan futamoknak az F1-ben, ahol csak egyszer kell kereket cserélni – még akkor sem, ha a több kiálláson rajta veszíthet a Mercedes.
részletekA kisebb létszám ellenére sem lassulnak a bokszkiállások
Mivel elsősorban a nem mérnöki részét vágták meg a személyzetnek a járványügyi korlátozások miatt, a limitált létszám nem lesz kihatással a kerékcserékre – véli a Ferrari sportigazgatója.
részletekHamilton nem bánja a múltkori hibát
A hatszoros világbajnok egyáltalán nem bánja, hogy legutóbb Brazíliában hibás stratégiai döntést hozott a csapat. Kockáztattak, veszítettek, de ha a bajnoki cím lett volna a tét, ezt biztosan nem teszik.
részletekKubica: Teljesen jogos a büntetésem
A Williams lengyel pilótáját az ág is húzta Brazíliában, pénteken a falnak csapódott, vasárnap pedig büntetést kapott. Robert Kubica elismeri, jogosan büntették meg, igaz, nem is az ő hibája volt.
részletekA Mercedes csupán egy területen nem dominál 2019-ben
A Mercedes alakulata 2019-ben vitathatatlanul uralja a sportot, olykor teljesen háttérbe szorítva a rivális csapatokat. A brit-német istálló esetleges gyengeségei után kínkeserves kutatást kell végezni, talán mindössze egy terület fedezhető fel, amelyen nem a Mercedes állítja fel a mércét.
részletekCsak a gumik állíthatják meg a Mercedest
A világbajnoki címvédő istálló főnöke egyelőre nem ünnepel túlzottan az első sor kibérlése után sem, mivel tudja, az abroncsok életben tartása komoly fejtörést okozhat a várható nagy melegben.
részletekA Haas direkt ráment a kerékcserékre
A tavalyi szezonnyitón két orbitális bokszutcai bakinak köszönhetően rengeteg pontot bukott a Haas-Ferrari. Nem feledték a csapatnál a tavalyi fiaskót és kétszer annyit gyakorolták a kerékcseréket.
részletek