DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen sem érti, hogyan vágott elé Hamiltonnak

A Mercedesnél a fejüket vakarják az első bokszkiállásoknál történt helycsere miatt, de a jelek szerint még a Red Bullnál sem számítottak rá, hogy az egy körrel korábbi csere ennyire hatásos lesz.

Miután Max Verstappen hibázott az első kanyarkombinációban, Lewis Hamilton ragadta magához a vezetést a Formula-1-es Francia Nagydíjon. A bokszkiállások során azonban változott a helyzet: a hollandot egy körrel hamarabb hozták kerékcserére, reagálva Valtteri Bottasra, az egy kör különbség pedig az eredetileg nagynak látszó távolság ellenére is elég volt, hogy a brit bokszlátogatása után megelőzze őt a Red Bull-os.

A Mercedesnél elismerték, hogy váratlanul érte őket, hogy Verstappen átugrotta Hamiltont, de a verseny utáni sajtótájékoztatón a később két kiállásos taktikára váltva győző világbajnoki éllovas is elmondta, hogy ő sem teljesen érti a történteket:

verstappen-paulricard-boksz-redbull-1



„A kivezetőköröm jól sikerült, de nem számítottam rá, hogy ennyire hatásos lesz az elévágás, de amikor kimentem, hirtelen mindenhol sokkal jobb lett a gumik tapadása” – mondta el Verstappen a Formula.hu jelenlétében. „Nem tudom, mennyire volt gyors Lewis bokszkiállása meg ilyenek, úgyhogy ezt még meg kell néznem, de szerintem senki – magunkat is beleértve – nem számított rá, hogy elévágunk Lewisnak.”

„Ez egyértelműen megmutatta, hogy mennyit számítanak az új gumik, és a trükkös szél miatt a használt abroncsokon sokkal könnyebb volt kicsit elveszíteni az autót. A friss gumikkal nyilván van egy kör, amikor minden sokkal jobbnak érződik. Mert amint elé kerültem, két kör elteltével már nem érződtek annyira nagyszerűnek.”

A másodikként végző Hamilton nem fűzött sok kommentárt a történtekhez: „Jó volt a bokszkiállás, nagyszerű munkát végeztek a srácok. Úgyhogy nem tudom, még meg kell néznem, de az egyértelmű, hogy a bevezetőkörömön rosszabbak voltak az abroncsaim, szóval nem igazán tudok mit hozzátenni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: