DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WEC

Így ért csúcsra három év alatt a Toyota

A Toyota 2012-ben a helyzet szülte kényszerből, késve csatlakozott a WEC-hez, két és fél évvel később már világbajnoki címet ünnepelhettek. Egyetlen dologgal azonban még adós maradt a japán gyár.

A Toyota Formula-1-ből való kiszállását követően nem sokáig maradt távol az autóversenyzés élvonalától, hamarosan döntés született arról, hogy ismételten megpróbálkoznak a Le Mans-i 24 órás megnyerésével, ami korábban még egyszer sem sikerült – japán gyártóként egyedül a Mazda tudott csúcsra érni a világ leghíresebb egynapos versenyén.

toyota_gtone

A Toyota GT-One - az utolsó Le Mans-i Toyota 2012-ig


Az eredeti tervek szerint 2012-ben az International Le Mans Cup leváltásával immár az FIA égisze alatt elinduló Hosszútávú Világbajnokságban (WEC) a Toyota még nem akart teljes szezont teljesíteni: a cél a Le Mans-on való részvétel mellett az volt, hogy minél sikeresebben felkészüljenek a következő évre. A Peugeot kiszállása azonban mindent megváltoztatott: a 2009-ben a Le Mans-t 2011-ben pedig a Le Mans Cupot megnyerő francia gyár 2012 elején kissé váratlanul megszüntette LMP-projektjét, az FIA pedig nem akarta, hogy az újonnan induló sorozatban csak az Audi szerepeljen gyári prototípusokkal...

A Toyota szerencsére hajlott a szóra, amit a csapat vezetője, Yoshiaki Kinoshita így indokolt akkoriban: „A bajnokság körülményei hirtelen megváltoztak az elmúlt hetekben. A Toyota úgy gondolja, hogy fontos együttműködni az FIA-val és az ACO-val, hogy biztosítsuk a hosszútávú versenyzés sikeres jövőjét. Mindent megtettünk azért, hogy kimutassuk támogatásunkat, és nagyon várjuk ezt az izgalmas szezont, beleértve azt a lehetőséget is, hogy két autót állíthatunk rajthoz Le Mans-ban.”

toyota_ts030ews

A Toyota TS030 egy teszten

A Toyota két egységet állított össze, a csapatban a tapasztalat és a fiatalos lendület is helyet kapott. A legnagyobb név az 1996-ban a Joest Racing TWR-Porschéjával, 2009-ben pedig a Peugeot-val bajnoki címet nyerő Alex Wurz volt, mellé a szintén korábbi F1-es japán Kazuki Nakajimát és az Orecával már négy Le Mans-on részt vevő Lapierre-t ültették. A másik autót a Toro Rossótól kiebrudalt Sebastien Buemi, a mindig is óriási tehetségnek tűnő, de az F1-ben soha meg nem ragadó Anthony Davidson és a Peugeot-val az előző öt évben három Le Mans-i dobogót szerző Stephane Sarrazin kapta.

A márciusi sebringi idénynyitóra nem készültek el időben a japánok, s a cél az volt, hogy a májusi 6 órás spái versenyen vessék be először a TS030 Hybridet. Erre azonban nem kerülhetett sor, miután egy Paul Ricard-i tesztbalesetben az első autó csúnyán összetört, és teljesen újjá kellett építeni. Így a nagy bemutatkozás helyszíne Le Mans lett, ahol a Toyota ígéretesen kezdett, a 7-es autó egy ideig még vezetette is a futamot, ám hamarosan minden a visszájára fordult: Davidson egy lekörözés közben borzalmas balesetet szenvedett, melyben két csigolyája is eltört, Nakajima pedig a DeltaWinggel ütközve rongálta meg autóját, mielőtt végül motorhiba miatt ez az autó is feladta a versenyt.

Davidson balesete

Bár Le Mans szomorú véget ért, az azonnal világos lett, hogy a Toyota tempója rendben van. A következő versenyen, Silverstone-ban már egy második helyet szerzett a Wurz-Nakajima-Lapierre hármas (a 8-as autó többet nem indult a szezonban), majd a hátralévő négy versenyből hármat is megnyertek, egyaránt a pole-ból indulva. A sikerek komoly biztatást jelentettek a folytatáshoz, 2013-ban a Toyota már két autóval kezdte meg az évet.

Ez az idény azonban nem a sikerekről maradt emlékezetes: a Toyota nem tudta tartani az Audi tempóját, s csak a szezon hatodik futamán, a nagy eső miatt tulajdonképpen meg sem rendezett fuji versenyen tudtak először nyerni, hogy aztán a bahreini szezonzárón Davidsonék egy valódi győzelmet is szerezzenek a gyárnak. A 8-as autó négyszer, míg a nyolcból hat futamra benevezett 7-es csak kétszer tudott dobogós helyet elérni, az autó sem elég gyorsnak, sem elég megbízhatónak nem bizonyult.

Idén aztán érkezett az új ellenfél, a Porsche, bár azt sejteni lehetett, hogy (egyelőre) nem ők lesznek a riválisok, hanem az eddig legyőzhetetlennek bizonyuló Audi. Az ígéretes tesztek után a szezon remekül kezdődött: a 7-es autó Silverstone-ban megszerezte a pole-t, a 8-as pedig őelőttük a győzelmet, ezzel a márka első kettős diadalát aratva. Buemiék aztán Spában is nyertek, Wurzék itt harmadikak lettek, azaz a Toyota kiváló előjelekkel várhatta a Le Mans-t.

toyota_D

A 24 óra azonban soknak bizonyult a Toyota számára... A 8-as autót Lapierre (aki erre az évre helyet cserélt Sarrazinnel) a verseny elején összetörte, és csak a harmadik helyre tudtak felzárkózni, míg a 7-es egység hiába vezetett 14 órán át, az autó egyszercsak megadta magát. A Toyota az év legfontosabb versenyén szenvedett vereséget az Auditól, így a nagy álom beteljesítése továbbra is váratott magára. Egy másik cél azonban maradt: a világbajnokság megnyerése, melyet a Toyota 8-as egysége a Le Mans-i vereség ellenére is fölényesen vezetett.

A szezon hosszú szünet után szeptember közepén Austinban folytatódott, ahol az eső ismét kifogott Lapierre-en, aminek újabb vereség lett a vége. Ez már sok volt a Toyotának, nem sokkal később bejelentették, hogy a francia kihagyja a szezon hátralévő részét. Bár eleinte családi okokat jelöltek meg, később úgy tűnt, hogy nem csak erről van szó, valamiféle törés következett be a gyár és pilótája közt, amit az is mutat, hogy a bajnoki ünneplés során egyetlen árva szóval sem tettek említést róla, pedig a szezon első négy versenyén még ő is a győztes egység tagja volt.

Ugyanis a Toyota győzött. Miután Lapierre elhagyta a csapatot, a 8-as egység két újabb győzelmet aratott, így Bahreinben már az sem számított, hogy műszaki hiba miatt csak a tizedikek lettek (a 7-es autó győzött), a Toyota harmadik évében Davidsonnal és Buemivel felért a csúcsra, sőt, ha jól alakul a szezonzáró, még kettős győzelem is lehet belőle, hiszen Wurz és Sarrazin csak 13 ponttal van elmaradva Lottereréktől az összetettben.

WEC_Bah_04

Célok persze még bőven vannak a Toyota előtt, mindenekelőtt a Le Mans megnyerése... Hiszen szép ez a világbajnoki cím, de az első 24 órás győzelem még ennél is többet érne. Jövőre ismét új ellenfél érkezik, a Nissan, akiktől egyelőre nem tudni, hogy mit lehet várni. A Porsche egyre veszélyesebbnek tűnik, hét versenyen öt dobogót és három pole-t szereztek idén, az Audival pedig annak ellenére is számolni kell, hogy Austin óta idén jóformán semmit sem mutattak.

Nem lesz tehát egyszerű éve a Toyotának, akik úgy döntöttek, hogy jövőre is két autóval indulnak Le Mans-ban, nem követik tehát az Audi példáját, akik esélyeik javítása érdekében rendszeresen három autóval állnak rajthoz. Idén a Toyotánál az egyik egység esetében a pilóta hibázott, a másiknál az autó adta meg magát. Ha ezeket a hibákat kiküszöbölik, meglehet a győzelem. A tempó már idén sem hiányzott ehhez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: