DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Glock üzent olvasóinknak a 2008-as évzáróról

A BMW versenyzőjeként érkezett ismét Magyarországra Timo Glock, akit exkluzív interjúnkban többek közt a 2008-as szezonzáróról is megkérdeztünk: mit gondol a Hamilton elengedéséről szóló vádakról?

A 2013 óta a BMW DTM-különítményét erősítő Timo Glockkal vasárnap reggel exkluzív interjút készíthettünk egy kávé mellett, melyben a Hungaroringen, a magyarországi DTM-futamon, illetve a pilóta jövőbeli tervein túl szóba hoztunk egy olyan témát is, mely a hozzánk érkező hozzászólások szerint a mai napig komolyan foglalkoztat sok olvasónkat. A német versenyzőt megkérdeztük arról, mit üzenne azoknak az olvasóknak, akik még most is úgy gondolják, hogy szándékosan engedte el Lewis Hamiltont a 2008-as idényzárón, s ezzel hozzásegítette a britet Felipe Massa legyőzéséhez:

„Mit is mondhatnék? Van egy kiváló onboard-felvétel a YouTube-on, mely egyértelműen megmutatja, mennyire szenvedtem a teljes utolsó körben. Huszonöt másodperccel voltam lassabb egyetlen kör alatt az összes többi autónál. A verseny után még egy újságíró is megkeresett azzal, hogy előre megterveztük-e? Erre én azt feleltem neki, hogy hogyan is lehetne egy ilyet a verseny előtt megtervezni? Nem tudhatod, hogy két-három körrel a leintés előtt leszakad majd az eső! Őszintén meglepett, hogy még egy újságírónak is eszébe jut ez!” – mondta Glock, majd így folytatta:

A Glock által említett videó

„Fogalmam sem volt, hogy hol tart Lewis és Felipe, a saját versenyemet futottam, s sikerült is előrelépnünk a Toyotával, hiszen emlékeim szerint nem is voltunk pontszerzők, mielőtt a többiek kiálltak [valójában a hetedik helyen állt – a szerk.], s innen sikerült a negyedik pozícióba előrelépni, s bár egy kicsit visszaestünk, így is jobban jártunk, mint ha mi is kiálltunk volna. Semmilyen okom nem volt Lewisnak segíteni.”

Glockot természetesen aktuális témákról is megkérdeztük vasárnap reggel, többek közt arról is, mire számítanak a hétvége második futamán azt követően, hogy szombati dominanciájának köszönhetően az Audi a gyártók és a csapatok közt is megelőzte a BMW-t:

 DSC_4954



„Nagyon nehéz nap áll előttünk, az Audik nagyon gyorsak voltak tegnap, ami meglepett minket. Valahonnan extra tempóra tettek szert, különösen a versenyen, persze az is benne van, hogy övék volt a legkönnyebb autó, mára viszont pluszsúlyt kapnak, a miénk viszont öt kilóval könnyebb lesz. Azonban mivel 6-7 tizeddel gyorsabbak voltak, mára is marad az előnyükből. Nem vagyunk könnyű helyzetben a bajnokságokat tekintve, Marco előnye is jelentősen csökkent, így meg kell próbálnunk ma a lehető legtöbb pontot megmenteni.”

Az Autósport és Formula Magazin novemberi számában közöljük a teljes interjút, melyben Glock többek közt arról is beszélt, miért nem lett 2010-ben Robert Kubica csapattársa, hogyan küldte el karácsony előtt egy nappal a Marussia, s beszélt-e valaha Hamiltonnal, illetve Massával Interlagosról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: