Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. szeptember 29. csütörtök
F1

A hátsó ajtón térhet vissza Paul di Resta?

Úgy néz ki, a Force Indiánál három szezont töltő skót versenyző tartalékpilótaként visszajuthat az F1-be, méghozzá a Williams kötelékén belül, amely a különböző tesztversenyzők armadáját szerződtette.

 A Williamsnél nincs pilótahiány: bár Adrian Sutil és Susie Wolff elhagyta az istálló fejlesztőgárdáját, a korábbi GP3-as bajnok Alex Lynn maradt az alakulatnál, valamint csatlakozott a 17 éves Lance Stroll és a veterán DTM-versenyző, Gary Paffett is. Számítani lehetett rá, hogy hivatalos tartalékversenyzőjét közülük jelöli ki a Williams – valószínűleg Lynnt vagy Strollt – a BBC Sport értesülései azonban újabb nevet említenek meg: Paul di Restáét.

Di Resta 2011 és 2013 között versenyzett a Formula-1-ben a Force India színeiben, azóta a DTM-ben szerepel, jóval kevesebb sikerrel, mint korábban, mikor elhódította a sorozat 2010-es bajnoki címét: tavaly 8. helyen végzett a bajnokságban három dobogóval, előtte 15. lett pódium nélkül. Di Resta a DTM-ben a Mercedes pilótája, amely a motorokat szállítja a Williamsnek. Ennek a kapcsolatnak köszönhette Force India-ülését is.

A BBC Sport úgy tudja, a 29 éves skót versenyző a futamok legnagyobb részén jelen lesz, arra az esetre, ha helyettesítenie kellene Felipe Massát vagy Valtteri Bottast, A lap nem érte el a Williamst a kérdésben, de úgy tudják, hivatalos bejelentés a következő napokban várható.

Olvastad már?