DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCR

Urrutia kapta a győzelmet, Michelisz a 4.

Hiába állt az élre a jokerkör révén Yann Ehrlacher, a Lynk & Co csapautasítása miatt mégis uruguayi márkatársa nyerte az első Vila Real-i futamot. Michelisz közel a dobogóhoz, Tassi is a top 10-ben.

Két év kényszerű távollét után ismét Vila Real utcáin vendégeskedik a Túraautó-világkupa mezőnye. Az első futamnak Santiago Urrutia vághatott neki a pole-pozícióból, s az uruguayi könnyedén meg is őrizte a vezetést Lynk & Có-s márkatársa, Yann Ehrlacher előtt. Nestor Girolami is tartotta a harmadik helyet, őt viszont szorongatta Ma Qing Hua, a párossal pedig igyekezett lépést tartani Michelisz Norbert is.

Vila Reallal együtt pedig a jokerkör is visszatért a WTCR-be, az akcióról és a helycserékről pedig ez a ralikrosszból ismert és itt a körforgalomnál kialakított megoldás gondoskodott elsősorban. Az élen például Ehrlacher az egy körrel később letöltött jokerkör révén átvette a vezetést Urrutiától, de jól taktikázott Michelisz is, aki pedig a Mehdi Bennani mögé beragadó Mát lépte át, így feljött a negyedik pozícióba.

urrutia-wtcr-vilareal-race1



A középmezőnyben azért akadt némi adok-kapok jokerkör nélkül is. Yvan Muller például már rögtön a verseny elején defektet kapott egy koccanás miatt, de kijutott a „jóból” a bajnokságot vezető Mikel Azconának is: Thed Björk úgy előzte meg, hogy arrébb taszajtotta őt, majd a hyundaios spanyol további két pozíciót veszített, amikor a sikánban megingó svédet akarta visszatámadni, a 2017-es világbajnok azonban kis híján a falra szorította. Végül a csetepatéból viszont épp Björk jött ki a legrosszabbul: Bennanit igyekezett egy ugyancsak merész manőverrel előzni, de összeértek, amiben megsérült az autója – az egésznek a nyertese pedig Tassi Attila lett, aki mindegyiküket megelőzve feljött hetediknek.

Az utolsó tíz perchez érve az élen is változás történt: a Lynk & Co arra utasította Ehrlacher-t, hogy adja át a jokerkörnél megcsípett vezetést Urrutiának, a kétszeres világkupagyőztes pedig engedelmeskedett – annak ellenére is sor került a kérésre, hogy az időmérőt követően már a francia állt jobban az összetettben.

Urrutia így nyerni tudott, idei második győzelmét aratva felzárkózott a pontverseny második helyére, megelőzve Ehrlacher-t. Girolami kitartott a harmadik helyen a Hondával, Michelisz pedig behozta negyedik pozícióban a BRC Hyundait. Ma maradt az ötödik, majd jött Rob Huff a Zengő Motorsport Cuprájával, Tassi viszont hiába ért be hetedikként, pályalevágásért öt másodperces büntetést kapott, így Bennani és Azcona is elé került, s a kilencedik helyen értékelték az Engstler Honda magyarját. Nagy Dániel az utolsó rajtkockából indulva végül a 12. lett az első futamon.

Az 1. futam végeredménye:

1. Santiago Urrutia Lynk & Co  
2. Yann Ehrlacher Lynk & Co 0.264
3. Néstor Girolami Honda 5.236
4. Norbert Michelisz Hyundai 5.911
5. Ma Qinghua Lynk & Co 6.651
6. Rob Huff Cupra 7.103
7. Mehdi Bennani Audi 14.495
8. Mikel Azcona Hyundai 14.693
9. Attila Tassi Honda 16.463
10. Nathanael Berthon Audi 22.489
11. Tiago Monteiro Honda 32.676
12. Dániel Nagy Cupra 35.053
13. Tom Coronel Audi 1 kör /4.118
14. Yvan Muller Lynk & Co 1 kör /46.919
Kiesett:    
  Thed Björk Lynk & Co Kiesett
  Esteban Guerrieri Honda Kiesett
  Gilles Magnus Audi Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: