DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCR

Háromféle rajtsorrend lesz a WTCR-ben

A Motorsport Világtanács rábólintott a Túraautó-világkupa idei szabályváltozásaira, amelynek értelmében ugyan minden pályán csak egy időmérőt rendeznek, a rajtrácsok kialakítását megkavarták.

Pénteken került sor a Motorsport Világtanács legújabb ülésére, amelyen számos dologban határozat született, így többek között elfogadták az új F1-es protokollt, a Formula-E 2021-es versenynaptárát, valamint a WRX idei és a WRC jövő évi menetrendjét. Természetesen a WTCR sem maradhatott ki a buliból, így ott is rábólintottak a hatfordulós 2020-as szezont érintő szabályváltozásokra, amelyek egy része a hétvégék lebonyolítását, másik része pedig a költségcsökkentést szolgálja.

wtcr-rajtsorrend-2019



Előbbit illetően elfogadták, hogy a Salzburgringen és a Nordschleifén két, míg a többi helyszínen – így a Hungaroringen is – három futamot rendeznek, ezáltal összesen 16 versenyből fog állni az évad. Arról is megegyezés született, hogy minden hétvégén egyetlen, három részből álló időmérő edzést fognak tartani, kivéve a Nordschleifén, ahol a pálya hossza miatt egy egybefüggő 60 perces kvalifikációt rendeznek. A Q1 húsz percig tart majd, és újdonság, hogy már ennek végén pontokkal jutalmazzák az öt leggyorsabbat 5-4-3-2-1 leosztásban. Onnan tizenketten jutnak tovább a Q2-be, ahonnan a legjobb öt vehet részt a Q3-ban, ahol ismét 5-4-3-2-1 ponttal jutalmazzák a versenyzőket.

Az időmérőben látható csavar viszont eltörpül a rajtsorrendek kialakítását érintő változás mellett. A WMSC roppant bonyolultan írta le, hogyan alakul ki a két vagy három verseny rajtsorrendje, igyekszünk ezt érthetően tálalni. A háromfutamos hétvégék során az első versenyen a Q1, azaz az időmérő első szakaszának eredménye (!) alapján állnak fel a versenyzők, így nemcsak pontok terén, hanem ilyen tekintetben is tétje lesz annak a húsz percen. A második futamra az időmérő összesített (azaz a Q1-Q2-Q3 kombinált) végeredményének első tíz helyezettje megfordul, míg a harmadik viadalon a kombinált eredménylista alapján fognak rajtolni a pilóták. A kétversenyes fordulóknál pedig ezek közül az első variáció esik ki, azaz az első futamra fordul az összesített időmérő első tíz helyezettje, míg a másodikon a kombinált lista alapján alakul ki a rajtsorrend.

A fentieknél lényegesen egyszerűbbek a költségcsökkentő intézkedések. A pilóták legfeljebb négy turbófeltöltőt használhatnak az idény során, az autókon pedig egyszerre maximum öten dolgozhatnak, ahogy a felhasználható gumik számát is limitálták. Emellett fontos, hogy újra megnyitották a jelentkezéseket a WTCR-ben indulni kívánó csapatok számára, ám most már csak egyautós istállókat keresnek a szervezők, s ők csak a pilóták bajnoki címéért szállhatnak majd harcba.

Nem csak a világkupát érintő, és a Motorsport Világtanács pénteki ülésétől független friss hír, hogy változik a BoP is. A legfontosabb újítás, hogy a ballaszt működési keretét húsz kilogrammal szélesebbre vették: az eddigi 0 és +60 kg közötti rés helyett -10 kg és +70 kg között mozoghatnak az értékek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: