DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
WEC

Kubicáék győzelemre vezették a „privát” Ferrarit Austinban

A #83-as AF Corse szoros befutó nyerte meg az austini 6 órást a Toyota és az egyik gyári Ferrari előtt, míg az LMGT3-ban Aston Martin-siker született.

A hétvégén Austinba látogatott az Endurance-világbajnokság mezőnye, ahol már a kvalifikáción is a Ferrari vitte a prímet a Hypercar-kategóriában, hiszen Antonio Giovinazzi révén az #51-es egység szerezte meg a pole-t a #83-as AF Corse előtt.

A Lone Star Le Mans névre hallgató vasárnapi hatórás verseny első fázisában egy darabig az első három pozíciót is kisajátította a Ferrari, ám az élről kezdő Giovinazzi később ütközött Stoffel Vandoorne Peugeot-jával és megpördült, majd egy technikai probléma miatt végleg kiszállt az #51-es autó a versenyből.

wec-kubica-afcorse-ferrari-austin



Az ekkor már vezető „privát” #83-as azonban nagyon is őrizte a győzelmi esélyét, amelyhez azonban kellett az is, hogy a hétvége előtt a Circuit of the Americas karakterisztikája és persze a BoP miatt is aggódó Toyota részéről Kamui Kobayashiék #7-es egysége áthajtásos büntetést kapjon, amiért nem lassított eléggé egy sárga zászlós fázis során.

A hajrában így Kobayashi kergette a célig a sárga Ferrariban ülő Robert Svarcmant, ám végül 1,7 másodperccel – ami a WEC történetének második legszorosabb befutója rivális gyártók autói között – a Ye Yifeijel teljes #83-as trió diadalmaskodott. Ezzel továbbra is minden idei viadalt különböző egység nyert meg a vb-n.

wec-toyota-kobayashi

A dobogót a futam nagy részében harmadikként autózó #50-es Ferrari tette teljessé, majd jött a hazai pályán szereplő Cadillac, illetve az idei legjobb eredményét jegyző Alpine a #35-ös autóval. A másik idei új gyártó, a BMW ugyan csak egy nyolcadik hellyel távozott Austinból, de a futam korai szakaszában kifejezetten biztató tempóval és pozícióban autóztak.

A Porschék viszont ezúttal nem villogtak, a világbajnoki összetettben élen álló #6-os gárda hatodik lett, megelőzve a testvérautót. Ezzel Kevin Estréék ugyan továbbra is vezetnek, de már csak 12 pont az előny Kobayashi és Nyck de Vries #7-es Toyotája, valamint az #50-es Ferrari legénysége előtt. A #8-as Toyota amúgy két büntetést is begyűjtött a verseny során, így ők csak 15. helyen futottak be.

 

Aston Martin-siker az LMGT3-ban

wec-lmgt3-aston

Az LMGT3-as kategóriában a rajtelsőséget is megszerző Heart of Racing Aston Martinja magabiztos győzelmet aratott: Ian James, Daniel Mancinelli és Alex Riberas hármasa csaknem félperces előnnyel szelte át a célvonalat.

Ehhez az is kellett, hogy a verseny elején jól álló női egység, az Iron Dames ütközzön a #81-es TF Sport Corvette-tel, amellyel mindkét autó kiszállt a küzdelemből. Ennek köszönhetően a géposztály dobogójára a Manthey Porsche állhatott még fel a számukra nem épp kedvező BoP-értékek ellenére, s így értelemszerűen a bajnokságban is őrzik az első két pozíciót.

A WEC 2024-es idénye néhány hét múlva a japán Fujiban folytatódik, a szezon pedig novemberben zárul Bahreinben.

A Hypercar kategória végeredménye – a top 10:

1. #83 AF Corse Ferrari Kubica, Svarcman, Ye  
2. #7 Toyota Kobayashi, De Vries, Conway +1,780
3. #50 Ferrari Fuoco, Molina, Nielsen +26,282
4. #2 Cadillac Bamber, Lynn +46,924
5. #35 Alpine Milesi, Chatin, Habsburg +1:10,513
6. #6 Porsche Estre, Lotterer, L. Vanthoor +1:36,873
7. #5 Porsche Campbell, Christensen, Makowiecki +1:41,494
8. #15 BMW D. Vanthoor, Marciello, Wittman +1 kör
9. #36 Alpine Lapierre, Schumacher, Vaxiviere +1 kör
10. #38 Jota Porsche Button, Hanson, Rasmussen +1 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: