DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WEC

Ferrari-győzelem az őrült-esős Le Mans-i 24 óráson!

Hat esős szakasz, négy és fél órás SC-fázis és hihetetlen fordulatok után az #50-es egység nyerte a 92. Le Mans-t a #7-es Toyota és a testvérautó előtt.

Az előrejelzések alapján sejteni lehetett, hogy fordulatos Le Mans-i 24 órás verseny vár ránk 2024-ben, de a történtek minden várakozást felülmúltak. Ugyanis az egynapos viadal során összesen hat különböző alkalommal esett le az eső: a „buli” már szombaton az első órákban indult, és egészen a befutóig kitartott – ráadásul nem sokkal a féltáv után, a hajnali órákban olyan özönvíz zúdult a pályára, hogy négy és fél órán át a safety car mögött körözött a mezőny!

A folyamatosan változó körülmények révén sokszor átrajzolódott az élmezőny képe – főleg amiatt, mert többször is volt, aki slicken maradt a rövidebb záporok idejére –, de nem szakadtak szét az élmenők: még az utolsó órákra is úgy fordultak rá a Hypercar-kategória élmenői, hogy négy gyártó hat egysége rendelkezett kisebb-nagyobb eséllyel a győzelemre.

lm24-ferrari-50



Ráadásul a végén sem volt hiány fordulatokból. Eleinte úgy tűnt, egy nyitva maradó jobboldali ajtó miatt elbukja az esélyét az #50-es, de tökéletesen sikerült az utolsó két etap energia-felhasználás szempontjából, így végül a Nicklas Nielsen, Antonio Fuoco, Miguel Molina trió nyerte meg a legendás Le Mans-i 24 órás kiírását.

A fő ellenfélnek a végén a #7-es Toyota bizonyult, amely egység elképesztő fordulatok után lett második. Eleve a Hypercar-mezőny végéről startoltak Kamui Kobayashi szerdai körelvétele után, Nyck de Vriesnek egyszer ablaktörlőhiba miatt kellett kiállnia, vasárnap dél körül kétszer is lassú defektet kaptak, Jose Maria Lopez pedig az utolsó órában mutatott be egy megforgást.

A dobogóért a végén a tavalyi győztes #51-es Ferrari és a pole-ból induló #6-os Porsche hajtotta meg egymást: végül Alessandro Pier Guidi visszaverte a pole-ból induló vb-éllovas egység támadásait, így a Ferrari kettős dobogónak örülhetett, míg a Porschének be kellett érnie egy negyedik helyezéssel.

lm24-toyota-7

Mögöttük a hajrában egyszer az #51-es által kiforgatott #8-as Toyota lett az ötödik, az #5-ös Porsche a hatodik, de nem sokkal követte őket a #2-es Cadillac és a két JOTA Porsche is (közülük a szerdán rommá törő #12-es eredménye bravúr különösen) – azaz toronymagas rekordot jelentő kilenc autó zárt körön belül. A tizedik, utolsó pontszerző helyet a #63-as Lamborghini hozta el, megelőzve a Peugeot-kat.

Az Alpine-ok számára már szombat este véget ért a Le Mans, egyaránt műszaki hiba miatt: Habsburg Ferdinánd alatt a pályán gyulladt ki a #35-ös, míg a Mick Schumacher-féle #36-ost a garázsba kellett betolni. A BMW-k közül a #15-ös ütközésbe keveredett: szombat késő este az akkor vezető Robert Kubica ütötte ki a versenyből, amiért a lengyelt meg is büntették; a #20-as pedig éjfélkor kényszerült a garázsba. Az említett #83-as AF Corse Ferrari egyébként a büntetés után is visszakapaszkodott az élbolyba, de vasárnap délelőtt elfüstöltek a bokszban, így kiestek.

 

United-siker az LMP2-ben, Porsche-elsőség az LMGT3-ban

lm24-22-united

A csak erre a versenyre visszatérő LMP2-ben a #22-es United Autosports diadalmaskodott Nolan Siegel, Oliver Jarvis és Bijoy Garg hármasával. A tavalyi győztes Inter Europol ezúttal második helyen futott be, míg a kategória dobogóját a #28-as IDEC Sport tette teljessé. A verseny különböző szakaszaiban amúgy a #183-as AF Corse és a #37-es Cool Racing is vezetett, míg a pole-os #14-es nem sokáig tudta őrizni az első pozíciót.

Ami pedig az LMGT3-at illeti: miután a vb-éllovas #92-es a bokszba kényszerült technikai nehézségek miatt, a #91-es Manthey Porsche húzta be a győzelmet Richard Lietz, Morris Schuring és Yasser Shahin révén. A Team WRT #31-es BMW-je lett a második, a Proton #88-as Fordja a harmadik, megelőzve a #44-es testvérautót és a #85-ös hölgytriót, az Iron Damest.

lm24-91-gt3

A GT-knél külön ki kell emelni Valentino Rossiékat: az olasz révén a #46-os autó szombat este vezette is a kategóriát, nem sokkal éjfél után azonban a bronzkategóriás Ahmad Al Harthy hibázott, így a Doktor első Le Mans-ja kieséssel zárult. A teljes 62 fős mezőnyből amúgy 15-en nem értek célba: hat hypercar, három LMP2-es és hat LMGT3-as egység adta fel a küzdelmet idejekorán.

A versenyről készült 24 órás élő szöveges tudósításunk ide kattintva olvasható vissza teljes hosszában!

A Le Mans-i 24 órás végeredménye:

1. Hypercar H FERRARI AF CORSE NIELSEN Nicklas Ferrari 499P -
2. Hypercar H TOYOTA GAZOO RACING LOPEZ Jose Maria Toyota GR010 - Hybrid 14.221
3. Hypercar H FERRARI AF CORSE PIER GUIDI Alessandro Ferrari 499P 36.730
4. Hypercar H PORSCHE PENSKE MOTORSPORT VANTHOOR Laurens Porsche 963 37.897
5. Hypercar H TOYOTA GAZOO RACING BUEMI Sébastien Toyota GR010 - Hybrid 1:04.724
6. Hypercar H PORSCHE PENSKE MOTORSPORT CAMPBELL Matt Porsche 963 1:45.654
7. Hypercar H CADILLAC RACING PALOU Alex Cadillac V-Series.R 2:36.141
8. Hypercar H HERTZ TEAM JOTA NATO Norman Porsche 963 2:59.748
9. Hypercar H HERTZ TEAM JOTA BUTTON Jenson Porsche 963 3:36.069
10. Hypercar H LAMBORGHINI IRON LYNX KVYAT Daniil Lamborghini SC63 3 laps
11. Hypercar H PEUGEOT TOTALENERGIES VANDOORNE Stoffel Peugeot 9X8 2:21.212
12. Hypercar H PEUGEOT TOTALENERGIES MÜLLER Nico Peugeot 9X8 2:37.914
13. Hypercar H LAMBORGHINI IRON LYNX CALDARELLI Andrea Lamborghini SC63 2:57.906
14. Hypercar H ISOTTA FRASCHINI VERNAY Jean-Karl Isotta Fraschini Tipo6-C 9 laps
15. LM P2 UNITED AUTOSPORTS JARVIS Oliver Oreca 07 - Gibson 15 laps
16. LM P2 INTER EUROPOL COMPETITION NOVALAK Clément Oreca 07 - Gibson 3:41.709
17. LM P2 IDEC SPORT VAN UITERT Job Oreca 07 - Gibson 3:52.007
18. LM P2 P/A AF CORSE VARRONE Nicolas Oreca 07 - Gibson 3:58.536
19. LM P2 VECTOR SPORT PILET Patrick Oreca 07 - Gibson 4:00.619
20. LM P2 P/A AO BY TF DELÉTRAZ Louis Oreca 07 - Gibson 16 laps
21. LM P2 P/A DKR ENGINEERING HÖRR Laurents Oreca 07 - Gibson 17 laps
22. LM P2 ALGARVE PRO RACING CALDWELL Olli Oreca 07 - Gibson 18 laps
23. LM P2 P/A PANIS RACING BECHE Mathias Oreca 07 - Gibson 19 laps
24. LM P2 P/A COOL RACING VESTI Frederik Oreca 07 - Gibson 21 laps
25. LM P2 NIELSEN RACING SIMPSON Kyffin Oreca 07 - Gibson 2:46.071
26. LM P2 COOL RACING JAKOBSEN Malthe Oreca 07 - Gibson 23 laps
27. LMGT3 MANTHEY EMA LIETZ Richard Porsche 911 GT3 R LMGT3 31 laps
28. LMGT3 TEAM WRT FARFUS Augusto BMW M4 LMGT3 4.323
29. Hypercar H WHELEN CADILLAC RACING DRUGOVICH Felipe Cadillac V-Series.R 32 laps
30. LMGT3 PROTON COMPETITION OLSEN Dennis Ford Mustang LMGT3 2:51.639
31. LMGT3 PROTON COMPETITION MIES Christopher Ford Mustang LMGT3 3:43.751
32. LMGT3 IRON DAMES GATTING Michelle Lamborghini Huracan LMGT3 Evo2 0.097
33. LMGT3 VISTA AF CORSE ROVERA Alessio Ferrari 296 LMGT3 33 laps
34. LMGT3 AKKODIS ASP TEAM VAN DER LINDE Kelvin Lexus RC F LMGT3 2:12.235
35. LMGT3 SPIRIT OF RACE TAYLOR Jordan Ferrari 296 LMGT3 2:38.569
36. LMGT3 D'STATION RACING SØRENSEN Marco Aston Martin Vantage AMR LMGT3 3:45.011
37. LMGT3 AKKODIS ASP TEAM MASSON Esteban Lexus RC F LMGT3 4:10.723
38. LMGT3 TF SPORT JUNCADELLA Daniel Corvette Z06 LMGT3.R 34 laps
39. LMGT3 GR RACING SERRA Daniel Ferrari 296 LMGT3 2:36.571
40. LMGT3 INCEPTION RACING SCHANDORFF Frederik McLaren 720S LMGT3 Evo 37 laps
41. LMGT3 MANTHEY PURERXCING BACHLER Klaus Porsche 911 GT3 R LMGT3 38 laps
42. LM P2 P/A UNITED AUTOSPORTS USA HANLEY Benjamin Oreca 07 - Gibson 39 laps
43. LMGT3 TF SPORT EASTWOOD Charlie Corvette Z06 LMGT3.R 45 laps
44. LMGT3 IRON LYNX CRESSONI Matteo Lamborghini Huracan LMGT3 Evo2 54 laps
45. Hypercar H PROTON COMPETITION TINCKNELL Harry Porsche 963 61 laps
46. LMGT3 PROTON COMPETITION BARKER Benjamin Ford Mustang LMGT3 85 laps
47. Hypercar H BMW M TEAM WRT VAN DER LINDE Sheldon BMW M HYBRID V8 216 laps
Kiesett:        
  Hypercar H AF CORSE SHWARTZMAN Robert Ferrari 499P 63 laps
  Hypercar H CADILLAC RACING DIXON Scott Cadillac V-Series.R 88 laps
  LMGT3 UNITED AUTOSPORTS SAUCY Grégoire McLaren 720S LMGT3 Evo 91 laps
  LMGT3 UNITED AUTOSPORTS SATO Marino McLaren 720S LMGT3 Evo 99 laps
  Hypercar H PORSCHE PENSKE MOTORSPORT NASR Felipe Porsche 963 100 laps
  LMGT3 HEART OF RACING TEAM MANCINELLI Daniel Aston Martin Vantage AMR LMGT3 115 laps
  LM P2 P/A CROWDSTRIKE RACING BY APR BRAUN Colin Oreca 07 - Gibson 162 laps
  LMGT3 JMW MOTORSPORT YOLUC Salih Ferrari 296 LMGT3 199 laps
  LM P2 P/A DUQUEINE TEAM SIMMENAUER Jean-Baptiste Oreca 07 - Gibson 0.000
  LMGT3 TEAM WRT AL HARTHY Ahmad BMW M4 LMGT3 202 laps
  Hypercar H BMW M TEAM WRT VANTHOOR Dries BMW M HYBRID V8 209 laps
  Hypercar H ALPINE ENDURANCE TEAM LAPIERRE Nicolas Alpine A424 223 laps
  LM P2 PROTON COMPETITION RIED Jonas Oreca 07 - Gibson 225 laps
  Hypercar H ALPINE ENDURANCE TEAM HABSBURG Ferdinand Alpine A424 236 laps
  LMGT3 VISTA AF CORSE FLOHR Thomas Ferrari 296 LMGT3 281 laps
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: