DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WEC

Eltaktikázta az esőt a Ferrari, Toyota-győzelem a Porschék előtt Imolában

Hiába voltak a leggyorsabbak hazai versenyükön a vörös autók, az eső kifogott rajtuk, így végül a hajrában a Porsche által üldözött #7-es Toyota nyert.

Az edzések és az időmérő alapján egyértelműen a Ferrarinak állt a zászló az Endurance-világbajnokság idei második versenyén, az imolai 6 óráson, hiszen a kvalifikáción az első három helyet elhozták a vörös autók a Hypercar-kategóriában.

wec-ferrari



A futam csaknem kétharmadáig úgy tűnt, győzelemre is tudja váltani a Ferrari mindezt, ekkor azonban megérkezett az eső, amely előbb csak szemerkélt, majd a pálya bizonyos részein egyre jobban rákezdett. Ezt azonban rosszul mérte fel a hazai istálló, az élbolyból egyedüliként nem váltottak egyből esős gumikra. Néhány kör múlva aztán már kénytelenek voltak kiállni, ám akkor már csak a hatodik-hetedik helyre tudott visszatérni a két gyári egység.

Így a győzelem sorsa némileg váratlanul a Toyota és a Porsche között dőlt el az utolsó másfél órában. Ráadásul nem is akármilyen hajszában: az utolsó fél órában a katari évadnyitón győztes #6-os Porsche alaposan megkergette a #7-es Toyotát, többször is fél másodpercen belülre tudott kerülni az éllovashoz – igaz, egy időbüntetést is cipeltek magukkal, így nem lett volna elég egy szimpla előzés tőlük.

wec-toyota

Végül azonban a manőver sem jött össze, így a Mike Conway, Kamui Kobayashi, Nyck de Vries triót intette le elsőként a kockás zászló a hat óra végén. Kevin Enstre, Laurens Vanthoor és André Lotterer végzett a második helyen, míg a dobogót a másik gyári Porsche, a Matt Campbell, Michael Christensen, Frederic Makowieczki fémjelezte #5-ös versenygép tette teljessé.

A Ferrari az utolsó pillanatban mentett egy negyedik helyet az #50-es egységgel (Antonio Fuoco, Miguel Molina, Nicklas Nielsen), miután az általuk üldözött Brendon Hartley hibázott a #8-as Toyotával. Az egy ponton még a dobogóra is esélyesnek tűnő #20-as BMW lett a hatodik, megelőzve a másik két Ferrarit, míg a top 10-be a teljesen átalakított – hátsó szárnnyal felszerelt – Peugeot #93-as legénysége és az egyetlen Cadillac fért be.

 

LMGT3: Kettős BMW-siker

wec-bmw-gt

Kettős diadalnak örülhetett a BMW az LMGT3-asok között: az Augusto Farfus, Sean Gelael, Darren Leung hármas vezette győzelemre a #31-es egységet, megelőzve a #46-os testvérautót, amelyet ugyan büntettek a biztonsági autós procedúra megsértéséért, de így is WEC-karrierje első kategóriadobogóját érte el velük Valentino Rossit.

A pódiumot a verseny első szakaszában még vezető #92-es Porsche tette teljessé, megelőzve az itt is negyedik helyig jutó AF Corse Ferrari #55-ös autóját.

A WEC idénye három hét múlva Spa-Francorchamps-ban folytatódik egy újabb hatórás versennyel, amely a június közepi Le Mans-i 24 órás előtti utolsó forduló lesz.

Az imolai 6 órás végeredménye (top 10):

1. #7 Toyota M. Conway, K. Kobayashi, N. de Vries  
2. #6 Porsche K. Estre, A. Lotterer, L. Vanthoor +7.081
3. #5 Porsche M. Campbell, M. Christensen, F. Makowieczki +25.626
4. #50 Ferrari A. Fuoco, M. Molina, N. Nielsen +31.469
5. #8 Toyota B. Hartley, S. Buemi, R. Hirakawa +33.777
6. #20 BMW S. van der Linde, R. Rast, R. Frijns +1 kör
7. #51 Ferrari A. Pier Guidi, J. Calado, A. Giovinazzi +1 kör
8. #83 Ferrari R. Kubica, R. Svarcman, Y. Yifei +1 kör
9. #93 Peugeot M. Jensen, N. Müller, J-E. Vergne +2 kör
10. #2 Cadillac E. Bamber, A. Lynn +2 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: